BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyes az olcsó szlovák lakáshitel?

Szlovákiában még soha ilyen olcsón nem lehetett jutni lakáshitelhez – derül ki a Fincentrum pénzügyi tanácsadó cég most közzétett elemzéséből. Az alacsony kamatoknak köszönhetően jelentősen megugrott a kölcsönök iránti érdeklődés, ami azonban a szlovák jegybank szerint veszélyekkel is járhat - írta a pozsonyi Új Szó. A Fincentrum elemzése szerint szeptemberben a lakáshitelek átlagos éves kamata 3,13 százalékra esett vissza, ami elsősorban a három és öt évre lekötött kamatok csökkenésével magyarázható. „A három évre lekötött kamatozású lakáshitelek átlagos éves kamata 2 százalék volt, az öt évre lekötöttnél pedig már 2,2 százalékos kamat is előfordul" - nyilatkozta Peter Világi, a Fincentrum elemzője.
 
A lakáshitelek iránti érdeklődés azonban az elmúlt hónapokban is folyamatosan nőtt. Szeptemberben 418 millió eurónyi lakáshitelt folyósítottak a szlovákiai bankok, ami csaknem 15 százalékkal több az egy hónappal korábbinál. A hitelek iránti növekvő kereslet miatt azonban a jegybank nemrég óvatosságra intette a szlovákiai pénzintézeteket, hiszen egyre több olyan ügyfél is igényel hitelt, aki ezt a későbbiekben valószínűleg képtelen lesz visszafizetni. „Óvatosabban kellene felmérniük a lehetőségeiket a banki ügyfeleknek is” – állítja a Fincentrum elemzője. Világi szerint ugyanis a jelenlegi, rendkívül alacsony kamatszint nem tartható a végtelenségig, a jövőben nőhetnek a kamatok, márpedig a hiteligénylésnél erre is gondolni kellene.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.