BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eljárást indítottak a Telekom és a Telenor ellen

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti eljárást indított a Magyar Telekom és a Telenor ellen, a hatóság vizsgálja, hogy a két mobilszolgáltató előfizetői szerződéseinek július 1-jétől tervezett, számos díjemelést tartalmazó módosítása megfelel-e a jogszabályoknak - közölte a hatóság ma az MTI-vel.

A közlemény szerint a szerződésmódosítási ajánlattal, annak közlésével és magával a módosítással kapcsolatban több ponton felmerül az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok megsértése.
   
A hatóság a vizsgálat során számít a szolgáltatók együttműködésére, de az előfizetők védelmében az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta, hogy végrehajtsák júliustól a közzétett ajánlat szerinti szerződésmódosítást.
   
A Telekom már jelezte az NMHH-nak, hogy több intézkedést tervez a vizsgálat hatására.
   
Az NMHH ellenőrzi, hogy a szolgáltatók időben, megfelelő hírközlő csatornán, világosan, áttekinthetően és a választási lehetőségeket egyértelműen közölve értesítették-e előfizetőiket a tervezett változtatásokról.
   
A díjemelések mértékével kapcsolatban ugyanakkor az NMHH-nak nincs hatásköre vizsgálódni, a kiskereskedelmi árképzés nem tárgya a hatósági ellenőrzéseknek.
   
Az NMHH a közleményben kifejti, hogy a szolgáltatók a módosítást kétoldalú szerződésmódosítással kívánják végrehajtani, ami a társaságok  tájékoztatása szerint azt jelenti, hogy ha az érintett előfizetők az értesítéstől számított 15 napon belül nem nyilatkoznak a módosítási ajánlat elutasításáról, akkor azt a szolgáltatók elfogadottnak tekintik. A jogszabályok szerint viszont az előfizetőknek a kétoldalú szerződésmódosítás esetében lehetőségük van úgy is dönteni, hogy az ajánlatot nem fogadják el, és ebben az esetben a szerződésük a korábbi tartalommal marad hatályban.
   
Mivel a tervezett módosítások a két szolgáltató előfizetőinek nagy részét érintik, és mivel hatályba lépésük esetén fennáll annak veszélye, hogy az előfizetők emiatt olyan hátrányt szenvednek, amelyet később már nem vagy csak nehezen lehet elhárítani, a hatóság az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a szolgáltatóknak, hogy július 1-jétől végrehajtsák a szerződésmódosítást.
   
A Magyar Telekom a vizsgálat megindítását követően jelezte, hogy több intézkedést is tervez a hatóság által jelzett problémák megoldása érdekében, ezekkel kapcsolatban a szervezet még vizsgálja a szolgáltató vállalásait.
   
Az NMHH az előfizetők védelme érdekében a legkedvezőbb döntésre törekszik, és egyben felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a szolgáltatók jogsértést követtek el. A vizsgálat jelenleg is folyamatban van.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.