BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajcsalás: tizennégy megyében tartott egyszerre házkutatást a NAV

Előzetes letartóztatásba kerültek egy dunántúli szövetkezet vezetői, akiket áfacsalással vádolnak.

Őrizetbe vették egy ipari repceolajjal kereskedő dunántúli szövetkezet vezetőjét és társait, akik a gyanú szerint több mint 65 millió forint áfát csaltak el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A pénzügyi nyomozók tizennégy megyében, hatvan helyszínen tartottak házkutatásokat. Négy embert gyanúsítottként kihallgattak, a szövetkezet vezetőjét és két társát őrizetbe vették, a Tatabányai Járásbíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatásukat - tették hozzá.

A gyanú szerint az elkövetők "trükköztek" a repceolaj áfájával. A gazdasági társaság 2015-ben közvetlenül Csehországból és Lengyelországból szerzett be repceolajat, amelyet Magyarországon saját előállítású termékként értékesített egy nagy felvásárlónak. Tehát az unióból származó árut belföldi beszerzésűként tüntették fel, és annak áfáját levonásba helyezték az adóbevallásban.

Az okozott kár megtérülése érdekében zárolták az áfacsalásban érintett szövetkezet ingatlanjait, valamint lefoglaltak nagy értékű készpénzt és gyártóberendezéseket. Így a teljes kárösszeg megtérülése biztosított.

A feltételezett tetteseket üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.