BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmadáron passzolták el a dinnyét

A zöldséges a nagybani piacon kínálgatja a portékáját, egyszer csak odatoppan elé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtója, hogy elpasszolna pár tonna narancsot és dinnyét. Ez nem egy vicc kezdete, hanem a bevett gyakorlat, amikor az adóhatóság egy akcióban romlandó árut foglal le. A NAV a minap közölte, hogy munkatársai a Budapesti Nagybani Piacon egy nagykereskedőnél lefoglaltak 22 tonna narancsot és 54 tonna görögdinnyét. A vállalkozó nem jelentette be a külföldről érkező szállítmányt az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe (EKÁER), és a vizsgálat során kiderült, hogy egy áfacsaló láncolat tagja. A NAV kiszállt a vállalkozóhoz a nagybanira, és csaknem 30 milliós adóhiányt tárt fel, s hogy megszerezze az adótartozás egy részét, azonnal el is adta a lefoglalt gyümölcsöt 4,2 millió forintért.

Ez úgy történt, hogy a nagybani piacon lefoglalt több tonna narancsot és görögdinnyét a végrehajtók az ottani kereskedőket körbejárva értékesítették, szóban tájékoztatva őket az árverés időpontjáról és helyéről – közölte a NAV a Világgazdaság megkeresésére. A szabályzat szerint ugyanis, ha romlandó dolgokat foglal le a hatóság, az általános értékesítési szabályoktól eltérően az értékesítéssel nem kell 30 napot várni, hanem azokat a lehető legrövidebb időn belül értékesíteni kell. Ezért a NAV-osoknak már a foglaláskor meg kell állapítaniuk a szavatossági időt, és meg kell próbálniuk gyorsan eladni az árut. Ez többféleképpen történhet. Ha az ellenőrzött adózó kéri, hogy adják el, és megjelöli a vevő személyét, illetve a vételár összegét, akkor árverésen kívül történik az értékesítés. Ha nem kéri, akkor a végrehajtó a romlandó dolgot választása szerint annak a kereskedőnek adja el, aki ilyen áruval kereskedik, vagy a legközelebbi piacon, vásáron, vásárcsarnokban árveréssel szabadul meg a portékától. Ilyenkor a NAV-osok hangosbemondón vagy plakáton értesítik az árusokat, vagy körbejárják a piacot, és szólnak az árverésről.

Az elért összeg alapján nem egy dörzsölt zöldséges a NAV, miután legalacsonyabb kínálati árnak csak nagyjából a harmadáért szabadult meg az árutól. A narancs és a görögdinnye legalacsonyabb árával számolva ez a mennyiség a két gyümölcsből legalább 12 milliót ér az árusok szerint ezen a héten a budapesti nagybanin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.