BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így lehetne még több útdíj bírságot megelőzni

Magyarországon folyamatosan nő az elektronikus útdíjbevallásra alkalmas OBU fedélzeti eszközök száma, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint a hazai járművek OBU-penetrációja idén augusztusra már a 97%-ot is elérte. Az egyik magyar tulajdonú útdíjbevallási közreműködő vállalat úgy látja, hogy ugyan egyre nő az útdíjfizetők tudatossága, a figyelmetlenség, valamint a rendelkezésre álló riasztási funkciók hanyagolása miatt sokan amúgy elkerülhető bírságokat kénytelenek fizetni - olvasható a szerkesztőséghez eljuttatott közleményben.

A HU-GO megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer 2013. július 1-jei bevezetése óta az elektronikus útdíjfizetésre használt OBU (On Board Unit) fedélzeti eszközök száma folyamatosan gyarapodik, és eközben, a fuvarozók tudatosságának bizonyítékaként, a rendelkezésre álló egyenlegek is növekednek: a NÚSZ 2016. októberi számításai szerint már mintegy 5,3 milliárd forintos letéti egyenlegről beszélhetünk. A mára jócskán megnövekedett és lassuló ütemben, de még mindig növekedő volumen miatt a felhasználók folyamatos, ám változó intenzitású ellenőrzésnek vannak kitéve - írja a közlemény.

A NÚSZ épp a jogkövető fuvarozók védelméért hozta létre a HU-GO bírságriasztási funkcióját, ami 30 perces adatkiesés (vagyis a központi ellenőrzési rendszer által detektált, vélelmezett vagy megállapított jogosulatlan úthasználat) esetén értesítést küld a felhasználónak. A felhasználó pedig, amennyiben figyelemmel kíséri a rendszer jelzéseit, a bírságot is jó eséllyel elkerülheti. A tudatosságot illetően azonban még lenne hova fejlődni, miként azt az egyik útdíjbevallási közreműködő saját piaci tapasztalatai és adatai is alátámasztják.

Az i-Cell Kft-n keresztül futó, százmilliós nagyságrendű szakaszjegyek esetében eddig kevesebb, mint 1%-os arányban keresték meg a vállalatot büntetési eljárás megindítása miatt.

A megkeresések közül:
74,5%-ban valamilyen eszközhasználati hiba történt, vagyis az eszköz jelezte a hibát/problémát, amit azonban az üzemeltető vagy gépkocsivezető nem kezelt időben, illetve nem vette figyelembe a készülék jelzéseit. (Hiszen az is jelzés, ha a készülék egyáltalán nem világít.)
6,5%-ban HU-GO adatregisztrációs probléma (rendszám, ID azonosító stb.) jelentkezett.

19%-ban pedig volt szakaszjegy, de az ugrásból vagy menetillesztésből történt hiba miatt mégis eljárást indítottak, a büntetést viszont később elengedték.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.