BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leépít a Telenor, ezt a csomagot kapják a dolgozók

A Telenor megerősítette a Világgazdaságnak azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint a dolgozók összlétszámának tíz százalék feletti részét, várhatóan több mint száz munkavállalót érintő leépítést hajt végre.

„A létszámcsökkentés célja, hogy hatékonyabb működési struktúrában képesek legyünk megőrizni hosszú távú versenyképességünket.  A kialakulóban lévő digitális környezetben rugalmas, stabil és költségtudatos szervezetre van szükség, mivel a piacon már nemcsak a hagyományos telekommunikációs szereplőkkel, hanem a dinamikusan fejlődő, globális, digitális vállalatokkal is meg kell küzdenünk” - közölte lapunkkal a vállalat  kommunikációs osztálya.


A fentiek biztosítása érdekében a vezetőség a szervezet átalakítása és a csoportos létszámcsökkentés mellett döntött, a folyamat keretében önkéntes bejelentkezési lehetőséget is biztosítanak a távozásra, valamint üres pozíciókat is megszüntetnek.

Az ügyfélélmény biztosítása érdekében a leépítés nem érinti az üzletekben, illetve az ügyfélszolgálaton, a közvetlen ügyfélkapcsolattal foglalkozó munkakörökben (a lakossági értékesítés és ügyfélszolgálati területeken) dolgozó Telenor alkalmazottakat.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a létszámcsökkentést felelősségteljesen és emberi módon kezeljük. A szervezeti változás előkészületeibe bevontuk a munkavállalói érdekképviseletet is, velük együttműködve és konzultálva véglegesítjük a leépítés menetét és feltételeit” - közölte a cég sajtóosztálya, kiemelve, hogy külön cosmagot állítottak össze a kilépő kollégáknak. Elmondásuk szerint a csomag kialakításánál azt tartották szem előtt, hogy minél jobban segítsék az érintett munkavállalók elhelyezkedését.

A végkielégítés mértéke megfelel a Munka Törvénykönyvében rögzített munkáltatói felmondás esetére meghatározott mértékkel, ezenfelül extra 2 havi fizetést, illetve az előzetes értesítéstől számított, felmentésből adódó, egy havi jövedelmet kapnak a munkavállalók. A cég a munkakeresés támogatására eszközöket is biztosít:  mobiltelefon, laptop, mobilinternet csomagot, ezenkívül a dolgozók outplacement szolgáltatásban illetve többféle digitális tanulási lehetőség közül is választhatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.