Kínai befektetőé lett a céhkancsó

A kétnapos árverés első napján 19–20. századi festmények és bútorok kerültek kalapács alá. Ebben az esetben inkább dekorációs festményekről, mintsem befektetési célú műtárgyakról beszélhetünk, ám itt is előfordult néhány nagyobb arányú áremelkedés. Háry Gyula olaszországi villát ábrázoló festménye például 180 ezer forintról indult, és 500 ezer forintnál fejeződött be a licit, Frank Frigyes két, 1968-ban festett olajfestményére is többen licitáltak. Ősz a Rózsadombon című képe dupla áron, 260 ezer forintért kelt el, míg a legnagyobb arányú áremelkedést egy ismeretlen szerzőjű kolozsvári utcakép érte el: 60 ezres kezdőára 320 ezer forintra módosult. Egy virágcsendéletet pedig egy angol úr nőnapra vásárolt meg a feleségének – virág helyett.

A bútorok ára évek óta nagyon alacsony, és leginkább a használati bútorok találnak gazdára, komódok 140-150 ezer forintért, art deco zsúrkocsi 70 ezer forintért. Elkeltek a 18. századi flamand, tömör tölgyfa, kézi faragású tálalószekrények 160-180 ezer forintért és egy fotelpár 120 ezerért, melyek egykor Csók István festőművész tulajdonában voltak.

Az igazi izgalmak azonban a második napon jöttek, a néprajzi tárgyak árverezésekor. Ezen a területen az elmúlt egy-két évben határozott és töretlen élénkülés tapasztalható. Új, fiatal gyűjtők is beszálltak a néprajzi gyűjtésbe, s – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – az áremelkedések, az érdeklődés hatására egyre izgalmasabb tárgyak kerülnek ki a piacra, megmozdultak korábban befagyott gyűjtemények is. A néprajzi területen belül differenciált gyűjtési témakörök vannak, külön gyűjtőkörrel rendelkeznek az üvegek, a kerámiák, a pásztorfaragások vagy a különböző használati eszközök. Még egy érdekesség megfigyelhető: mint a világ más pontjain, nálunk is megjelentek kínai vevők, akik már nem kizárólag keleti tárgyakra licitálnak. Két-három évvel ezelőtt kezdtek el európai és magyar festményeket vásárolni, lakásdíszítési és nem befektetési céllal, most pedig a Nagyházi Galéria néprajzi árverésén is több tárgyat kínai vevő vitt el. Így például az 1863-as, Veszprém megyéből való, feliratos, kerámia céhkancsóért is kínai licitáló ajánlotta a legmagasabb árat, 400 ezer forintot.

A bokályok (karcsú, egyfülű, körte alakú, cserép borosedény – a szerk.) mindig is népszerűek voltak, széles gyűjtőkörrel rendelkeznek, az árverés izgalmas pillanatai közé tartoztak az értük folyó hosszú licitek, különösen, ha ismert, többször reprodukált darabok kerültek sorra. Az áremelkedésekre néhány példa: egy 19. század közepéről való tordai bokály 32 ezres kezdőára 160 ezer forintig, egy kolozsvári, a szakirodalomból is ismert, 18. századi darabé pedig 160 ezer forintról 500 ezer forintra emelkedett, és a sort hosszasan lehetne folytatni.

A sgraffitós díszítésű kerámiák – amikor egymásra felvitt különböző színű mázak felső rétegét visszakaparják, kikarcolják, és előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe – kedveltek, és az ezzel a díszítőtechnikával készült szászkézdi madaras tányérok mindig jól eladhatók. Már tavaly látszott, hogy rendre elszáll az áruk, most a 120 ezer forintról indított tányér 280 ezer forintos leütési áron ment el. Az erdélyi lőportartókból kevés van, mindig míves munkák, faragásuk külön művészet volt, így nem meglepő, hogy a felbukkant darabért dupla árat, 300 ezer forintot adtak. A fokosok, kanászbotok szépen elmentek, az összes tárgytípus közül a kulacsokért folyt a legkisebb harc. Ellenben a boroskancsókra megint sokan licitáltak, a legnépszerűbb egy 19. századi bánffyhunyadi darab volt, 180 ezres kezdőára 550 ezer forintra emelkedett.