BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nőtt a hazai agráraktívum

Az idén a gabonaexport húzza a kivitelt, de jövőre a gyengébb termés hatásaival is számolni kell, amit csak részben ellensúlyoz, hogy addigra a baromfiszektorban már nem érződik a madárinfluenza hatása.

Az év első hét hónapjában 1905 millió euró aktívumot termelt a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme, miután az export 5115 millió eurót, az import 3211 millió eurót tett ki – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az előző év hasonló időszakához mérve a kivitel értéke 13,9 százalékkal, a behozatalé pedig 11,2 százalékkal emelkedett, ami az aktívum 302 millió eurós, 18,8 százalékos bővülését eredményezte.

Idén összesen 5,2 millió tonna gabona került a külpiacokra
Forrás: AFP

A tavalyi jó termés révén júliusig 19 százalékra nőtt a gabona súlya az exportban az egy évvel korábbi 15,4 százalék után. Összesen 5,2 millió tonna gabona került a külpiacokra, ami 55,7 százalékos növekedés, a 972 millió eurós árbevétele pedig 40,4 százalékos bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Az élő sertés kivitele 8 százalékkal csökkent, az importja pedig – meghaladva az 50 ezer tonnát – 58 százalékkal emelkedett. Sertéshúsból az egy évvel korábbinál 10,6 százalékkal több, 82 ezer tonna volt az export, de ennél több, 86,3 ezer tonna érkezett az országba, ami 10,8 százalékos növekedés. A sertéshús külkereskedelme mégis jelentős, 27,9 millió eurós aktívumot eredményezett, mivel kivitelben a nagyobb értékű, feldolgozott termékek domináltak. A 16,6 százalékkal 104,8 ezer tonnára csökkenő baromfihúsexport és az import 84 százalékos, 41,7 ezer tonnára való bővülése 36,7 százalékkal, 163,5 millió euróra mérsékelte az ágazat aktívumát.

Az első héthavi adatokban még nem érzékelhető, hogy a baromfiszektor újra felpörgött, és lassan kiheveri a baromfi-influenza okozta sokkot. Várakozásaink szerint a következő havi jelentések már a baromfihús külkereskedelmi egyenlegének látványos javulását mutatják – kommentálta az adatokat a Világgazdaságnak az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője. A sertéságazatban Fórián Zoltán szerint hiába kedvezők a felvásárlási árak, a hazai termelés nem tudja lefedni a keresletet, ezért nő az élő sertés és a sertéshús behozatala. Viszont egyértelműen kedvező, hogy az export értéke jóval magasabb az importénál. Az eddigi adatok és a világpiaci folyamatok alapján az agrár-külkereskedelem aktívuma az idén tovább nőhet, a bővülést pedig továbbra is a gabonaexport hajtja. Az agrárszakértő valószínűsíti, hogy a készleten lévő termény ebben az évben elhagyja az országot, az idei kisebb gabonatermés pedig inkább a jövő évi külkereskedelmi adatokra nyomja rá a bélyegét. A sertésimportban továbbra is emelkedésre lehet számítani, és a baromfihús külkereskedelmében sem várat magára a fordulat. A baromfihús esetében a mennyiségi bővülés mellett áremelkedés is valószínű.

Kevesebb, de jó minőségű a kukorica

 

A kukorica idei mennyisége akár 25-30 százalékkal is elmaradhat a tavalyi rekordtól – közölte Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója. Az agrártárca adatai szerint ebben az évben 1,03 millió hektáron termeltek kukoricát, az átlagos hozam pedig hektáronként 6-6,5 tonna, az össztermés 6-6,5 millió tonna lesz. Az élelmiszeripar kukoricaigénye nő, már mintegy 2,7 millió tonna. Mivel takarmányként egyre kevesebbet, 2,3 millió tonnát használunk fel, exportra is marad 1,5 millió tonna. A csapadékos években emelkedik a penészes szemek aránya és a toxinfertőzöttség, de az idei betakarítás első szakaszában a toxinszint megfelelt a követelményeknek – tette hozzá Major Andrea, a Gabona Control igazgatója. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.