BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Novembertől lehet pályázni a zöldprémiumra

A támogatás keretében az energiatermelő feladata a villamos energia értékesítése lesz.

Pályázatot hirdet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) zöldprémium típusú támogatás elnyerésére, a megszerezhető forrás egymilliárd forint – áll a MEKH honlapján megjelent hírben. A pályázaton kizárólag magyarországi telephellyel rendelkező cégek nyerhetnek támogatást villamosenergia-termelést tervező pályázati dokumentációval. A villamos energia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be a pályázatukat: a 0,3 megawattnál nagyobb, de egy megawattnál kisebb, és a legalább egy megawattos és legfeljebb 20 megawattos teljesítményű kategóriában.

Az előbbi esetében 333 millió, az utóbbi esetében 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni – olvasható a közleményben.

A támogatás keretében az energiatermelő feladata a villamos energia értékesítése lesz, emellett a résztvevőknek csatlakozniuk kell egy már meglévő mérlegkörhöz, de alapíthatnak sajátot is. A pályázati eljárásban a termelők az induló támogatott árra tett ajánlataik alapján versenyeznek majd a támogatásért.

Fotó: Alteo

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.