BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétmilliárd forintos bővítést jelentett be a Sanofi

Az új gyártósor óránként 9 ezer fecskendőt is előállíthat. A Sanofi a termékek 95 százalékát a világ 65 országában fogja értékesíteni.

A magyar állam 4 millió euró közvetlen állami támogatást biztosít annak a gyógyszeripari beruházásnak a megvalósítására, amellyel a Sanofi új, nagysebességű, előretöltött steril fecskendőgyártósort állít üzembe a miskolci Csanyikvölgyben lévő gyártó egységében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint dr. Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója.

A Sanofi közleménye szerint

a beruházás révén óránként akár 90 ezer fecskendőt is elő lehet majd állítani az életmentő készítményből.

„Az emberek egészségének megvédése mellett a kormánynak fenn kell tartania az ország működőképességét, ezért is fontos az új beruházásokba kezdő, azokat megvalósító vállalatok támogatása” – fogalmazott Szijjártó Péter, aki a fejlesztést újabb komoly győzelemként értékelte a nemzetközi beruházásokért folyó versenyben.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért az exportját 2010 óta megduplázó magyar gyógyszeripar kiemelkedő nemzetközi versenyképességére, és arra is, hogy bevételarányosan ebben az iparágban költik a cégek a legtöbbet kutatás-fejlesztésre.

Fotó: Sanofi

Csanyikvölgyben magas szintű gyártási biztonsággal és steril környezetben állítják elő az egészségügyi használatra szánt termékeket, ami kiemelkedő szakértelmet igényel, a folyamat pedig magas hozzáadott értékű, magas technológiai színvonalú termékeket eredményez.

Végsterilezett ampullák, injekciók és aszeptikusan előállított, előretöltött fecskendős injekciók gyártása zajlik világszínvonalú technológia alkalmazásával.

A gyártóegység közel 400 jól képzett szakembernek biztosít munkát, amellyel Északkelet-Magyarország egyik nagy foglalkoztatója.

Fotó: AFP/Eric Piermont

„A Sanofi hosszútávon kötelezte el magát Magyarország mellett. A csanyikvölgyi üzem folyamatos fejlesztése és az itteni beruházások több mint harminc éves múltra tekintenek vissza.

Kiemelten fontosnak tekintjük az itt zajló injekció- és ampullagyártást. Elsősorban kollégáink kimagasló szaktudásának és elkötelezett munkájának köszönhető, hogy a Miskolc melletti gyáregységünk stratégiai pozíciót tölt be a Sanofi cégcsoporton belül és a hazai egészségügyben is.

Sanofi

Büszkék vagyunk arra, hogy innovatív megoldásainkkal nap mint nap a magyar emberek egészségi állapotának javításáért dolgozhatunk” – mondta dr. Rónay Tamás, a Sanofi vezérigazgatója.

A csanyikvölgyi gyáregységben több mint 24 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások az elmúlt években,

ezzel a telephely Európa egyik legkorszerűbb injekciógyártó üzemévé vált.

Évente közel 90 milliárd forint értékben állítanak itt elő steril körülmények között injekciós készítményeket,

amelyeknek mintegy 95 százalékát 65 ország piacaira exportálják.

Az új gyártósoron készült véralvadásgátló készítmények 2022 áprilisától jelenhetnek meg Magyarországon és a külpiacokon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.