Kiderült, kik a legtudatosabbak a környezetvédelem terén

Egyre többen látják be a fenntarthatósági kérdéskör fontosságát, de abban, hogy melyik generációnak és mekkora áldozatot kellene vállalnia a megoldás érdekében, nincsen konszenzus az egyes korosztályok között. A generációk egyetértenek abban, hogy az egyénnek, a családnak és az oktatásnak is hangsúlyos szerepe van a fenntarthatóságról való diskurzusban és a tettekre ösztönzésben, mégis a nagyvállalatok, a politikusok és a mindenkori kormány felelősségét emelik ki – derült ki az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából.

A korosztály, amelyik egyszerre tanul a fiatalabbaktól és tanítja az idősebbeket

A tárgyak megjavításában és élelmiszer-újrahasznosításban is élen járó Baby Boomer generációt (56–74 évesek) némileg felkészületlenül érte, hogy a fenntarthatóság témája ennyire központi kérdéssé vált. Sokan úgy érzik közülük, hogy valamilyen felsőbb autoritásnak, például az illetékes minisztériumnak kellene jó példával és szabályozással elöljárnia ezen a területen, de a cégektől is sokkal határozottabb fellépést várnak. Ennek a generációnak az életében a tanulás kétirányú folyamat: új szokásokat vesznek át a gyerekeiktől, a náluk is idősebb veteránokat viszont ők tanítják a szelektív hulladékgyűjtésre. 

Felülről várja a megoldást az X generáció

Az X generáció (41–55 évesek) a rendszerváltást egyben a jelentős életszínvonal-növekedés és a fogyasztás lehetőségeként élte meg, és azóta elért kényelméből továbbra sem enged szívesen. Ugyanakkor belátja, hogy a következő generációkat környezettudatosságra kell nevelnie. A fiatalokban nagyon bízik, de saját felelősségét már kevésbé szívesen ismeri el ez a korosztály. A saját életmódjuk fenntarthatatlanságára kritikusan reflektálnak; többen is megemlítik, hogy a mostani 30-asok jóval fenntarthatóbban élnek náluk, ugyanakkor a Boomerekhez hasonlóan úgy látják, hogy „aki nem elég intelligens, azt anyagilag kell motiválni”.

A generáció, amelyik tenne, de úgy érzi, nem tud

Az Y generáció (26–40 évesek) érzi a változás szükségességét, egyúttal passzív és szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egyéni cselekvéseken keresztül valódi hatást lehetne elérni. Belátja ugyanakkor, hogy „nem várhatjuk fentről a segítséget, nekünk kell tennünk”. A zömében harmincas éveiket taposó Y-osok próbálnak is tenni, nem rendelnek felesleges termékeket, kevesebb csomagolóanyagot használnak, sokan közülük biciklivel járnak munkába, komposztálnak – és mégis úgy érzik: egyedül semmit sem tudnak elérni. Az Y-os is dühös az idősebb generációkra, amiért felesleges tárgyakat halmoznak fel, de úgy érzik, a fiatalokban bízhatnak. 

A legfiatalabbak számára hatalmas a tét

A 20-as éveiket taposó Z-sek (18–25 évesek) radikális változást követelnek: a klímaváltozás hatásai miatt a saját bőrükön érzik a változás szükségességét. Döntő többségük (96 százalék) a saját generációjuk vállára rakja a fenntarthatóság előmozdításának felelősségét. Az idősebb generációkhoz hasonlóan kevésbé bíznak a vállalatokban és a politikusokban is: „ott, ahol példamutatásnak kéne lennie, politikusi körökben, ott csak képmutatás van” – vélekedett egyikük, s félmegoldásnak érzik az elektromos autók terjedését vagy a multicégek fenntarthatóságra irányuló látszattevékenységeit is. 

Ki a felelős a fenntarthatóbb életmódért?

Az UniCredit Bank és a SteiGen kutatásából kirajzolódik, hogy a különböző generációk eltérően vélekednek arról, kinek a felelőssége az, hogy a fenntarthatóság általános szemléletté váljon. Abban egyetértenek, hogy a mindenkori kormányok felelőssége kiemelkedő: 

az állami szerepvállalás jelentőségét a válaszadók csaknem kétharmada (65 százalék) a három legfontosabb tényező közé sorolta.

A legfiatalabbak körében a kormány felelősségétől (51 százalék) alig marad el az oktatási rendszer (49 százalék) és a média (44 százalék) említése. Az egyéni cselekvés fontosságát kicsivel több mint minden harmadik válaszadó (38 százalék) emelte ki, ugyanakkor ebben is megmutatkozik a Z és a Baby Boomer generációk magasabb affinitása a köztes generációk szkepticizmusával szemben.