BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sínre kerül a magyar olajellátás

A célegyenes felé közelítenek a magyarországi kőolajellátás hosszú távú garantálását célzó tárgyalások, noha az Európai Bizottság nem tett semmit a magyar és a szlovák energiabiztonságot is veszélyeztető ukrán intézkedések ellen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

„Azt tudom elmondani önöknek, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van mindazoknak a kihívásoknak ellenére, amelyek önök előtt is jól ismertek” – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormányülés szünetében.

barátság kőolajvezeték
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A minisztérium közleményét idéző MTI szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

  • a világban zajló konfliktusok egyre súlyosbodnak,
  • a folyamatok nem a béketeremtés irányába mutatnak,
  • és ez a közép-európai térségben is így van, ugyanis az ukrajnai háború is inkább az eszkaláció jeleit mutatja.

Sérült Ukrajna és az EU megállapodása

Kiemelte, hogy ezen különböző konfliktusoknak igen súlyos kihatásuk lehet az energiabiztonságra is, ezért tájékoztatása szerint a kormány áttekintette hazánk ellátásának biztonsági helyzetét is. „Sajnos az Európai Bizottság továbbra is elfogadhatatlanul viselkedik abban a kérdésben, amely annak kapcsán állt elő, hogy Ukrajna a Lukoil orosz olajvállalat szállításait Magyarország és Szlovákia irányába gyakorlatilag megtiltotta” – közölte. Ennek kapcsán rámutatott, hogy ez az ukrán lépés erősen befolyásolja Magyarország kőolajellátását, ezért a brüsszeli testületnek fel kellene lépnie.

Emlékeztetett, hogy az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás értelmében Ukrajna nem gátolhatja az energiahordozók tranzitját az európai uniós tagországok irányába. Ám most annak ellenére, hogy Ukrajna megsértette ezt a társulási megállapodást, és ezzel a lépésével súlyos kihívásokat okozott Magyarországnak és Szlovákiának, jól látszik, hogy nem számíthatunk az Európai Bizottság támogatására. Ezért gőzerővel zajlanak azok az egyeztetések, amelyek hosszú távon biztosíthatják Magyarország kiegyensúlyozott kőolajellátását. 

A miniszter elmondása szerint a tárgyalások a célegyenes felé közelítenek, de a közleményből nem derül ki, hogy a magyar fél kivel és milyen megoldásról egyeztet.

A Brüsszeli Bizottság kifogásolt tétlensége mögött – mint a Világgazdaság már többször beszámolt – az áll, hogy az uniós helyzetérkelés szerint a Lukoil olajának elmaradása sem Magyarországon, sem Szlovákiában nem okoz közvetlen ellátásbiztonsági problémát, két okból sem: a két ország rendelkezik kőolaj- és kőolajtermék-tartalékokkal, a Lukoil kiesett olaját pedig pótolja két másik orosz cég. Ezeket nem nevezték meg, de vélhetőleg a Rosznyeftyről és a Tatnyeftyről van szó. 

A gáz és az atomerőművi fűtőanyag rendben

Jelezte, hogy hazánk földgázellátása is rendben zajlik, azt sehogyan nem befolyásolja az Oroszország és Ukrajna közötti harcok kiterjedése, mert a szállítások teljes mértékben megoldottak a Török Áramlat vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül. Folyamatos a nukleáris fűtőanyagok szállítása is, megfelelő az ellátás a Paksi Atomerőmű hosszú távú működtetéséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.