BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20240706_zamárdi_balaton_sound_NL_Sh_4

Balaton Sound: jövőre Zamárdi kizárva

A VOLT fesztivál sorsára jutott a Balaton Sound.

Hamarosan bejelentik, hogy a Balaton Sound fesztivál helyszíne jövőre már nem Zamárdi lesz – olvasható a helyi újságban. Csákovics Gyula polgármester azt is elmondta, hogy 

nem fogadnak be másik fesztivált.

20240706_zamárdi_balaton_sound_NL_Sh_4
Bye-bye Balaton Sound / Fotó: Németh Levente

Lejárt a Balaton Sound szerződése

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy 

idén a Balaton Sound szerződése lejárt a zamárdi önkormányzattal. 

Az idén nyáron 16. alkalommal megrendezett fesztivál szombati napján a látogatók száma ugyan elérte a százezret, ám ez a korábbi évek számaihoz képest szerényebb eredmény, hiszen 2018-ban még 165 ezren, 2019-ben pedig 172 ezren buliztak a fesztiválon. 

Az elektronikus zenei fesztivál utolsó napján már azt rebesgették, lehetséges, hogy ez volt az utolsó Balaton Sound Zamárdiban. 

Egyre drágulnak és fogynak a fesztiválok

A koronavírus-járvány az egész világon elsodorta a fesztiválok rendezését, Magyarországon sem tartották meg egyik nagy tömegrendezvényt sem 2020-ban, sem 2021-ben.

Két év kihagyás után, 2022-ben ismét megrendezték a legtöbb fesztivált, de ekkor még erősen érződött a pandémiás időszak utóhatása.

A VOLT fesztivál szervezői 2022-ben jelentették be, hogy 2023-ban már nem lesz fesztivál Sopron mellett, és idén sem próbálkoztak a rendezvény folytatásával, azonban szervezők a nagyfesztivál pótlására találták ki a SopronFest nevű rendezvénysorozatot.

Az idei évben is drágultak a fesztiválok. A teljes bérletek árai átlagosan 13,5 százalékkal emelkedtek, a napijegyek pedig átlagosan 5,2 százalékkal kerülnek többe.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.