BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentés készült az energiaitalokról – váratlan az eredmény

Fontos hangsúlyozni, hogy az energiaitalok felnőtteknek készülnek, gyermekeknek pedig semmi nem ajánlott, ami koffeint tartalmaz. Részletes vizsgálat készült az energiaitalokról.

Átfogó vizsgálatot készített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az energiaitalokról. Ennek kapcsán a Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) közleményt adott ki, amelyben üdvözli ennek eredményeit.

_VEZ2515
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben,
Jelentés készült az energiaitalokról – váratlan az eredmény / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A szervezet szerint ezek igazolták, hogy az energiaitalokkal kapcsolatban

biztonsági probléma nem merült fel.

Úgy fogalmaztak, hogy a Nébih emellett megerősítette, hogy egy egészséges felnőtt naponta akár 400 milligramm koffeint is fogyaszthat biztonságosan. Ez körülbelül öt doboz (250 ml-es) energiaital koffeintartalmának felel meg. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az energiaitalok felnőtteknek készülnek, gyermekeknek pedig semmi nem ajánlott, ami koffeint tartalmaz, tehát 

  • sem kávé,
  • sem energiaital,
  • sem pedig kóla.

A Nébih szakemberei viszont nemcsak a termékek összetevőit és koffeintartalmát ellenőrizték, hanem a termékjelöléseket is, különös tekintettel azokra az apróbetűs részekre is, amelyeket a fogyasztók gyakran észre sem vesznek. Ebben már bukkantak mulasztásokra. A feltárt jelölési hibák kijavítására azonnal kötelezték a gyártókat és szükség esetén büntetéseket is kiszabtak.

Végezetül a MESZ örömmel nyugtázta, hogy az energiaitalok megfelelnek a szigorú hazai és nemzetközi előírásoknak, illetve jelezte hogy továbbra is együttműködik a hatóságokkal a termékek minőségének fenntartása és szakmai információk szolgáltatása érdekében.

Megállapodást jelentett be a Hell az egyik legnagyobb magyar sportklubbal

Az egyik legnagyobb északkelet-magyarországi cég, a világszerte ismert Hell Energy változatlanul a támogatója marad a legnagyobb régiós magyar sportklubnak, a DVTK-nak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.