A spanyolok ültek Európa trónjára

Spanyolország – Németország 1-0 (1-0)

Bécs, 51428 néző. V.: Roberto Rosetti (olasz).
Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Marcos Senna – Iniesta, Xavi, Fabregas (Xabi Alonso, 63.), David Silva (Cazorla, 66.) – Torres (Güiza, 78.). Szövetségi kapitány: Luíz Aragonés.
Németország: Lehmann – Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm (Jansen, a szünetben) – Frings, Hitzlsperger (Kuranyi, 58.) – Schweinsteiger, Ballack, Podolski – Klose (Gomez, 78.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

23. perc: Sergio Ramos beadása után Torres hét méterről a jobb kapufára fejelte a labdát.

33. perc: Xavi átadásával Torres lépett ki, megkerülte Lahmot, és 14 méterről a kivetődő Lehmann fölött a jobb sarokba emelte a labdát (0-1).

Elképesztő várakozás előzte meg a tegnap esti döntőt, főképp német részről. A berlini szurkolói zónát már három órával a kezdés előtt le kellett zárni, ugyanis ekkorra már az ötszáz-ezredik német drukker is megérkezett az óriáskivetítők elé.

Az első félidő elején úgy tűnt, rövid időn belül „robbanni fog” a német tábor, Joachim Löw együttese ugyanis lendületesen, erőszakosan kezdett, nyoma sem volt a törökök ellen látott visszafogottságnak. A spanyoloknak szükségük volt egy kis időre, amíg rátalálnak saját játékukra – onnantól kezdve azonban nem volt pardon, egyértelműen az ő akaratuk érvényesült. Nem hiába bíztak sokan abban, hogy a fürge középpályások, Iniesta és Xavi átjátsszák a nehézkesebb németeket, sőt, az egy szem csatár, Fernando Torres egymaga megoldhatatlan feladat elé állította a lomha védőket. A két középső bekk, Metzelder és Mertesacker többnyire bottal üthették a liverpooli támadó nyomát – más kérdés, hogy a gólnál az alacsony, fürge Lahmot (aki nevéhez méltón ennél a szituációnál elég bénultnak hatott) hagyta faképnél.

Aztán kaptunk egy kis ízelítőt abból, miért is tartozik a legkellemetlenebb ellenfelek közé a német válogatott. A második félidő első felében rohamra indultak Schweinsteigerék, jobbról-balról kanyarították be a labdákat a spanyol kapu elé, csak hát ott Casillas állt, aki nem volt hajlandó hibázni. Luíz Aragonés mester pedig változtatott, ami bevált: csapata ismét átvette az irányítást, s olykor már-már megalázó módon játszadozott a – németekről oly furcsa ezt leírni – némileg hitehagyottnak tűnő ellenféllel. A semleges szurkolók közül talán többen örültek végül a spanyol sikernek: olyan válogatott nyerte az Európa-bajnokságot, amely nem csak eredményesen, hanem nagyon szépen is futballozott.

Megtört az átok, Spanyolország hosszú idő után megnyert egy nagy tornát (1964-ben nyert Eb-t), a németeknek nem sikerült összehozniuk a negyedik aranyat (1972-ben, 1980-ban és 1996-ban győztek). A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést, így Törökország és Oroszország is bronzérmes lett.

D. T.-->