BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Orbán-beszéd nyomai - Pénztárcára menő politikai szencázió

Júniusban csökkent a két nagypárt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt – derül ki a Medián a HVG által rendelt közvélemény-kutatásából - írja a hvg.hu

A nyár beköszöntével mérséklődött a lakosság politikai aktivitása: a Medián június első napjaiban országos mintán elvégzett felmérésében megkérdezettek mindössze 45 százaléka válaszolt úgy, hogy egy „közeljövőben” tartandó választás esetén biztosan elmenne szavazni, ez pedig az elmúlt fél év legalacsonyabb értéke.

Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt hetek politikai eseményei, különösen Orbán Viktor zártkörű rendezvényen elhangzott mondatainak kiszivárgott részletei nyomot hagytak az emberekben.

A közelmúlt hírei közül a megkérdezettek 39 százaléka említette a Fidesz-elnök megnyilatkozását a legfontosabbak között, így ez volt a lakosság szemében a hónap elsőszámú belpolitikai eseménye.

Igaz, az embereket most sem elsősorban a politika, hanem inkább a saját pénztárcájuk érdekelte: az elmúlt hetek hírei közül a legtöbben a lakossági gáz, illetve az üzemanyagok árának jelentős emelkedését sorolták a legfontosabbak közé (85, illetve 76 százalék). Azt egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy Orbán napvilágra került mondatai tartós trendfordulatot váltottak ki, de tény, hogy a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága az elmúlt fél év legalacsonyabb szintjére, a teljes szavazókorú népesség körében 41 százalékra esett vissza, miközben az MSZP támogatottsága 20 százalékosra nőtt.

A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz májusi 42 százalékpontnyi előnye 33-ra csökkent. A két kisebb parlamenti párt eközben egyaránt 3-4 százalékon stabilizálta a helyzetét. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.