BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Facebook csinálhat elnököt Obamából – Közösségi oldalak és politikai kampány

A Clinton-kampány vezetője tavaly pejoratív megjegyzést tett riválisa támogatóira, mondván: olyanok, mint a Facebook. A közösségi oldal alapítója megköszönte a bókot, majd átvette, és radikálisan megváltoztatta a győzelemre esélyes Obama kampányát

A huszonnégy éves Chris Hughes a Facebook közösségi portál egyik alapítója. Az a tény, hogy tavaly ősszel otthagyta az óriássá nőtt céget, hogy részt vegyen Barack Obama média-kampányának megtervezésében, első látásra valamilyen agyi problémára utalhatna. Végtére is a kampányok kézfogásokról, meggyőzésről szólnak, nem a számítástechnikáról. Hughes rácáfolt a hiedelmekre, az általa kidolgozott média-stratégia pedig forradalmasította az internet politikai eszközként történő felhasználását – írja a New York Times.

A kampány ugyanis éppen a népszerű közösségi oldalakat használta fel kiindulási pontként, méghozzá rendkívül sikeresen. Ezt mutatja az a tény, hogy több mint két millió dollárnyi adomány gyűlt össze az internet segítségével úgy, hogy egy-egy felhasználó csak mintegy kétszáz dollárt dobott a közös kasszába. A változások központja a MyBarackObama.com volt. A weboldalon a támogatók közösségi találkozókat szervezhetnek, elindíthatják saját adomány gyűjtő akciójukat, híreket és eszmét cserélhetnek.

A kampány előrehaladtával a stáb az internetes telefonálásra helyezte a hangsúlyt. Amikor pedig a riváli Clinton kiesett a versenyből, az Obama kampány e-mail listáján szereplő több millió embert arra kérték, próbálják meggyőzni a volt First Lady támogatóit arról, hogy érdemes átállniuk. A támogatók az akció keretében több mint négyezer partyt tartottak országszerte.

Maga Obama is rendkívüli jelentőséget tulajdonít az online kampánynak. Mit mondja, alapvetően hisz abban, hogy a változás csak alulról fölfelé jöhet létre, ehhez pedig nincs jobb eszköz az Internetnél. Az Illionois-i szenátor internetes erejét a rivális Clinton-kampány szakértője is elismerte. Peter Daou szerint Obama webes elérése fantasztikus, a stáb munkája pedig meghatározó lesz a jövő politikai kampányai szempontjából.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.