Miért pesszimista a magyar?

Életminőségünk mutatóira már jó ideje kevés dimenzióban lehetünk büszkék: az egészségi állapotunk jelzőszámaitól a különféle bizalmi indexekig nemzetközi összehasonlításban sem állunk jól, és a tendencia aggasztó. E ténynél is lehangolóbb a mód, ahogyan minderre reagálunk: az okok keresésekor kizárólag külső tényezőkre hivatkozunk.

A Demosz szerint a két legelterjedtebb hazai téveszme a szegénység és a munkanélküliség mítosza. Nem vitatják, hogy az országban sokan nagyon nehéz körülmények között élnek, részben azonban éppen az ő sorsuk szempontjából a legveszélyesebb, ha az emberek többségének önértékelése köszönőviszonyban sincs a tényleges jövedelmi helyzetükkel. Az önbesoroláson alapuló felmérések megkérdezettei közül 2001 óta egyre többen ítélik saját anyagi helyzetüket „átlagosnak”.

A kutatók úgy vélik, hogy a munkanélküliség rémétől való rettegés is inkább általában a változástól és a bizonytalanságtól való félelmen alapszik, nem pedig a közvetlenül megélt munkaerő-piaci gyötrelmeken. "Többségünk eleve kétségbeesetten menekül a jövedelmek termelése elől: makkegészséges rokkantnyugdíjasok, tíz évig egyetemre járó diákok, magukat a munkaerőpiacról hosszú évekre kivonó anyukák magatartása általánosan elfogadott életstratégia hazánkban" - írja a cikk.