A magyar demokrácia hitele forog kockán - interjú Schiffer Andrással

Milyen közjogi beavatkozásokon gondolkodnak?

Az egyik legfontosabb javaslatunk a bejelentők védelme. Mi itt fordítanánk azon, amit a kormány mond, vagyis hogy a feljelentőknek pénzt kell adni, és akkor szívesebben fordulnak a nyomozóhatóságokhoz. Egyrészt ma sokan félnek jogi útra terelni a panaszaikat, másrészt az is visszatartó erő, hogy hiába tesz valaki feljelentést, úgysem történik semmi. Például a belső kerületi ingatlanügyekkel kapcsolatban is már évekkel korábban a nyomozóhatóságokhoz fordultak, mégis hosszú ideig nem történt semmi. Ezért azt javasoljuk, hogy akkor, amikor a politikai elittel szemben, vagy az ő működési területükkel kapcsolatban születik egy feljelentés közbizalom elleni, tehát korrupciós bűncselekmény miatt, akkor a bejelentőnek legyen több joga, mint általában. Ma a nyomozást megtagadó és megszüntető határozatokkal szemben a büntetőeljárásban nincs további kontroll. Mi ezt szeretnénk áttörni: a bejelentő kérhessen ilyen esetekben bírói kontrollt is, hogy a nyomozást megtagadó, illetve megszüntető határozat megalapozott volt-e.

Szigorítanának-e az ellenőrző szervek szerepét?

Fontosnak tartjuk az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pozíciójának megerősítését. A különböző megállapításai mellett jó volna további közjogi következményeken is gondolkodni. Előírnánk, hogy készítsen évente korrupciós országjelentést. Az ehhez szükséges korrupciós hatástanulmányokat is az ÁSZ gyűjtené, valamint a hozzá kapcsolódó kutatásokat, képzéseket és kapcsolattartókat is koordinálná. Ez azért lenne ésszerű megoldás, mert az ÁSZ, mint az Országgyűlés szerve, egy a kormányzati-, illetve a közigazgatástól, és az önkormányzatoktól független szerv. Általában az ellenőrző szerveket meg kellene erősíteni. Az egy-két szereplős szabályozott piacokon továbbá feltétlenül szükséges, hogy legyenek olyan típusú hivatalok, mint például a Magyar Vasúti Hivatal, amelyet nemrég megszüntetett a kormányzat. Fontos, hogy az ellenőrző szervek megállapítási és észrevételei nyilvánosak, átláthatóak legyenek, s ezt biztosítani kell.

Hogyan rendeznék a párt- és kampányfinanszírozás kérdését?

Papíron és hivatalosan minden politikai párt elfogadta az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet évekkel ezelőtt megírt tanulmányát, mint a párt- és kampányfinanszírozás rendezésének megoldását. A mi ide vonatkozó pontunkban sincs túl sok újdonság. Jeleztük is, támaszkodunk erre az anyagra. Az más kérdés, hogy a jelenlegi politikai elit gazdaságilag kőkeményen érdekelt ebben a mostani rendezetlenségben, ezért kérdés, mennyire elszántak a reform végrehajtásában. Fontos, hogy egy elkülönített kampányszámláról folyjanak ezek a pénzköltések, hogy egy másik, harmadik személy ne fizethesse egy pártnak a kiadásait. A különböző reklámtárgyak és hirdetések kapjanak eredetüket igazoló azonosítókat. De magát a keresleti oldalt, azaz a kampányidőszakot is szűkíteni kell, s korlátozni kéne az országos elektronikus médiában vásárolható hirdetések mennyiségét. Ebben a mi javaslataink mellett a Fidesz is elég harcos. Az államháztartási törvényben is ki kéne mondani, hogy tilos a központi kormányzatnak politikai propagandát folytatnia. Ma gyakorlatilag kormánypénzen folytatnak pártpropagandát, amire példa a Széchenyi-terv vagy a 100 napos programok hirdetései.

Mit javasolnak a klientúrarendszer visszaszorítása érdekében?

Egyrészt kialakult az a gyakorlat, hogy az állami és az önkormányzati cégek vezető testületébe leszerelt, obsitos pártkatonákat és egyéb lekötelezetteket ültetnek. Úgy véljük, a köztulajdonban álló cégeknél a testületi vezetés nem tölti be azt a funkciót, mint egyébként a magán, zártkörűen működő részvénytársaságoknál be szokott tölteni. El lehetne gondolkodni azon is, hogy mellőzhető lenne ez a testületi vezetés, és valóban professzionális menedzsmentre kellene bízni az irányítást. Mindenképpen csökkenteni kéne ugyanakkor ezek testületek létszámát. A másik probléma, hogy magának az üzemszerű működésnek a felügyeletét látja el egy zrt.-nél a felügyelőbizottság. Itt viszont olyan kemény szakmai feltételeket kéne szabni, ami kizárja azt, hogy ejtőernyősökkel rakják ezeket tele, és hogy valóban a köz érdekében tudja ellenőrizni egy állami vagy egy önkormányzati cég gazdálkodását. Kivételt kéne tenni abban is, hogy ezek felügyelőbizottságok egyáltalán ne kaphassanak magától a felügyelt társaságtól juttatást, vagyis közvetlenül a tulajdonos (az állam és az önkormányzat) finanszírozza a tagokat, ezzel is biztosítva a függetlenségüket. A másik ilyen jutalmazási terület az ún. miniszteri keret. Ezt drasztikusan szeretnénk leszűkíteni. Nem pusztán volumenében, hanem feltételeket is szabnánk, hogy egy miniszter mikor rendelkezhet egy ilyen elkülönített pénzeszközzel. Elfogadhatatlan, hogy például a környezetvédelmi tárcánál Fodor Gábor távozása előtt közvetlenül nagyon érdekes tanácsadói szerződésekre mentek el pénzek. Ennek véget kell vetni.

Mindennek kulcsa az átláthatóság?

Valóban. A korrupció-ellenes küzdelem alfája és omegája az átláthatóság. Ha az állampolgároknak és a sajtónak pontos rálátása lenne a közhatalom működésére, a közvagyon sorsára, akkor nagyságrendekkel csökkenteni lehetne a korrupciós kockázatokat. Itt a legfontosabb tennivaló, hogy a közzétételi kötelezettségek körét radikálisan bővíteni kell. Az aktív információszabadság körét szintén: az állami szervek kérés nélkül kötelesek legyenek közzétenni az iratokat. Mindezt bebiztosítanánk büntetőjogi garanciával is: ha valaki nem tesz eleget a törvényben előírt közzétételi kötelezettségének, akkor azt fenyegesse börtönbüntetés, éppúgy, ahogy ma a köziratokkal való visszaélést fenyegeti. Ezen kívül a helyi közéletben országosan vannak kellemetlen jelenségek, amelyre példa, hogy az  állami cégek hirdetési politikáján keresztül hogyan lehet a szabad sajtót korlátozni. Ez egész brutálisan jelentkezik vidéken: jó néhány megyei város van, ahol szabad politikai sajtó nem létezik. Az állami és önkormányzati cégek hirdetéspolitikáját kőkeményen be kéne szabályozni. Továbbá alkotmányellenesnek tartjuk az önkormányzati törvény azon felhatalmazását is, hogy a helyi képviselőtestületek üzleti érdekre hivatkozva zárt üléseket tarthassanak.

Mi lenne a jogalkalmazók szerepe?

A kormány eldicsekedett az elmúlt évben, hogy elindult a bírák képzése. Úgy gondoljuk, ez bőven nem elég. Ma az a fő probléma, hogy nagyon kevés cselekmény kerül bírói szakba, ezért kulcsfontosságú, hogy a közigazgatási ellenőröket, a rendőröket, az ügyészeket és a nyomozószerveket megfelelően képezzék és tanítsák ki az ilyen típusú cselekmények társadalmi hátterére, forrására, illetve a felderítésére.

Mit gondolnak a közbeszerzésekről?

Miközben az egyik legnagyobb kockázati forrás a közbeszerzés, azt látjuk, hogy a hatályos közbeszerzési törvény önmagában nagyon komoly kockázatokat hordoz. Ez egyrészt a túlszabályozottságban rejlik, tehát abban, hogy nagyon sokszor kiszolgáltatott a pályázó a kiíróknak, illetve a különböző kizárási szakembereknek. Másrészt nagyon sok formális probléma van: ma simán hiánypótlás nélkül ki lehet zárni valakit az eljárásokból. Növelni kell tehát a folyamat transzparenciáját. Fontos, minden egyes közbeszerzési pályázat legyen összehasonlítható és könnyen kereshető, hogy valóban a legelőnyösebb pályázat nyert. Általában a közbeszerzési törvényben a szubjektív tartalomra és mozgástérre vonatkozó passzusokat meg kell ritkítani: például, hogy az egyszemélyes döntéshozói pozíciókban folyamatosan változzanak a személyek. Fontos a szabálytalanságoknál az is, hogy a személyes felelősség megállapítható legyen, s ne az állam és az önkormányzat fizesse meg a büntetéseket. Jelentősen csökkenteni kéne továbbá az úgynevezett kiemelt projekteket az uniós források felhasználásánál, amelyek egyedi döntéseken múlnak. Az átláthatóság mellett, az egyedi, az egyszemélyes, és a nagy szubjektivitást igénylő döntési pontokat csökkenteni kell. Eleve a mi gazdaságfilozófiánkba nem férnek bele azok a megaprojektek, amelyekben az MSZP-SZDSZ kormány kezdetektől fogva gondolkodott.

Gondolkodnak-e etikai kódexeken?

Ezzel kapcsolatban az a felismerés vezetett minket, hogy amikor mindenféle visszásságokat látunk, nem feltétlenül jogsértés húzódik a háttérben. Van egy olyan általános elbizonytalanodás, hogy etikai problémák teljesen tisztázatlanok. A visszásságok és a korrupcióra utaló magatartás nem feltétlenül tudatos törvényszegésből ered, hanem etikai szabályok tisztázatlanságából. Első körben a közszolgálatra nézve kéne egy egységes etikai kódex, amelynek van mintája Kanadában. Ez világossá tenné, mit szabad egy köztisztviselőnek, s mit nem. Ez nem köztisztviselői törvény, hanem egy magatartási kódex lenne. Ebből csomó minden következhetne: ha lenne ilyen kormányrendeletben kihirdetett etikai kódex, könnyebben lenne utasítás végrehajtásának megtagadási joga etikai okokból a közszolgáknak.

Mit javasolnak a politikai-gazdasági összeférhetetlenségekkel kapcsolatban?

Az utóbbi 15 évben kampányszerűen, amikor volt egy Tocsik-, vagy más ügyek, akkor tessék-lássék módon bevezettek mindenféle összeférhetetlenségi szabályokat. Ma nem az a legfőbb probléma, hogy egy parlamenti képviselő részt vesz-e egy állami cég vezetésében vagy, hogy képviselők legyenek-e polgármesterek. Ezek álproblémák. Ma tenyészik a korrupció a közhatalom és a magánszféra találkozásánál. Sürgősen lépni kéne például, hogy sok közfeladatot - mint a minisztériumok jogszabályok előkészítései - kiszerveznek különböző szakmai irodáknak, illetve külsősöknek. Ez pazarlás. Minden olyan esetben, amikor az állam delegál és megbíz, akkor az érintettek pozícióját közelíteni kéne a köztisztviselők pozíciójához. Vonatkozna rájuk is a vagyoni helyzetük átláthatósága vagy különböző magatartási rendszabályok. Fontos, az állami feladatokat ellátó személyek üzleti kapcsolata legyen átlátható, és legyenek közzétételi jogai ezzel kapcsolatban: büntetőjogi konzekvencia fejében legyen kötelesek azokat közzé is tenni.

Mit javasolnak a büntetőjogi változásokról?

A bejelentőknek legyenek hatékony eszközei, hogy kikényszeríthessék az érdemi vizsgálatot. Kéne egy korrekt törvény a mostani salátatörvénnyel szemben. A büntetőjogi eszközöket célzottabbá szeretnénk tenni, s a közzétételi kötelezettségek megszegését büntetnénk. Büntetőjogi garanciával látnánk el az információszabadság egyik legfontosabb intézményét, és a gazdasági vesztegetéseknél is bevezetnénk a feljelentési kötelezettséget, amely egyébként a hivatali vesztegetéseknél már megvan. Fontos, ha a feljelentőt hátrány éri annál a szervezetnél, ahol bejelentést tett, akkor legyen egy megdönthető vélelem azzal kapcsolatban, hogy őt megtorlás érte. Ilyen ügyekben az intézkedő szerveknek kellene bizonyítania, hogy nem a bejelentés miatt érte retorzió a feljelentőt.

Mit gondolnak a 2006 óta hatályos lobbitörvényről?

Eleve elhibázottnak tartjuk ezt a lobbitörvényt. Nagyon káros, hogy a gazdasági nyomásgyakorló csoportok helyzetét ilyen módon akarta a szocialista-szabaddemokrata többség kedvezményezni. Tűrhetetlen, hogy hatósági eljárásokban legálisan lehessen lobbitevékenységet folytatni, s összességében az egész törvény szemléletét elvetjük. Ezért új jogalkotási törvényt kezdeményezünk, ami biztosítja a társadalmi részvétel közjogi garanciáit is. Rendeznénk továbbá a különböző gazdasági érdekérvényesítő folyamatok legális szerepét is. Addig is a hatályos törvény ellenőrzési és szankcionális részeit pedig következetesen be kéne tartani, ez ma nem történik meg. Fontos a különböző gazdasági törvények stabilitása is, tehát hogy legyen egy kiszámítható és előrelátható joganyag: a többi között az adó-, a társasági-, illetve a csődtörvény nem változzon évente többször is.

Szükség van-e egyfajta személytelenítésre a jogrendszerben?

A különböző ellenőrző-támogató-szankcionáló folyamatoknál biztosítani kéne, hogy minél kevésbé az egyszemélyi döntések érvényesüljenek, s hogy minél kevesebb legyen a szubjektív elem.

Sok a következménynélküli ügy. Hogyan számolnák ezt föl?

Ez kiváltképp politikai akarat kérdése. Abból indulunk ki, hogy 1990 óta ciklusról ciklusra merülnek fel komoly ügyek a kormányzati hatalommal szemben, de ezek rendre kivizsgálatlanok maradnak. Súlyos bűncselekményekre utaló gyanúk is megfogalmazódtak sokszor a politikai elittel szemben, de ezek törvényes következményei elmaradnak. Fontos, az elévülési időn belüli, a politikai elitet érintő ügyekben következetesen járjanak el a nyomozóhatóságok. A magyar demokrácia hitele forog kockán, ha nem vetünk véget ezeknek a következménynélküliségeknek.