BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma kitakarítják Budapestet

Ma folytatódik a budapesti szállodák és iskolák hagyományos évi tavaszi „nagytakarítása”. A Budapest Marriott és a Danubius Gellért Hotelek kezdeményezésére 2005 óta rendszeresen megrendezésre kerülő – a Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos Magyarországért Mozgalom által is támogatott – akció keretében idén az önkéntesek az Erzsébet híd, a Rudas Fürdő és a Gellért-hegy környékét hozták rendbe, illetve falfirka-mentesítették.

A társadalmi munkában idén aktívan részt vett a Magyar Szállodaszövetség és a Szeretem Budapestet Mozgalom is, amely megszervezte és koordinálta a munkafolyamatokat a résztvevő cégek és aktivisták számára.

2005 májusában a Budapest Marriott Hotel és a Danubius Hotel Gellért hagyományteremtő céllal indította el az akciót, mellyel szerették volna felhívni a figyelmet közös felelősségünkre környezetünk tisztántartásáért. Azóta a budapesti szállodák és a főváros szakmai szervezetei minden évben összegyűlnek Budapest egyik kiemelt turisztikai helyszínének tavaszi takarítására.

Az összefogás idén sokkal nagyobb körben folytatódott annak érdekében, hogy Budapest utcái, parkjai tisztábbak, rendezettebbek legyenek. A csatlakozó szervezetek kiemelt feladatuknak tekintik a lakosság vendégbarát szemléletének erősítését, a takarítási akcióval pedig hozzá kívánnak járulni a környezeti kultúra javításához, turisták által is látogatott településrészek barátságossá tételéhez.

Május 15-én, pénteken az akcióhoz csatlakozó múzeumok, idegenforgalmi iskolák, kulturális intézmények, szállodák, éttermek és más turisztikai intézmények közel 300 dolgozója, illetve tanulója reggel 9 órakor gyülekezett az Erzsébet híd budai hídfőjénél, az Erzsébet szobornál.

A délután 2-ig tartó takarítás során a résztvevők külön csoportokra osztva tisztították meg a Páva kert, az Erzsébet híd budai hídfő és aluljáró, a Víztározó, a Rudas fürdő és a Gellért-hegy által behatárolt területeket. A feladatok között volt falfirka-mentesítés, festés, mosás, hulladékszedés és takarítási munkák. A társadalmi munkában aktívan részt vállalt a Főkert Zrt., a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt., a Budapest Gyógyfürdői Zrt., az Ifotech Kft., a Market Építő Zrt. és a Tiszta Város Kft. is, akik a munkaerőn kívül a takarításhoz és festéshez szükséges eszközöket is biztosították.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.