BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl vannak az első napon a diákok - A magyar gond nélkül ment

Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.179 helyszínen 93.650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1.416 diák tett érettségi vizsgát. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 47 helyszínen 88-an, emelt szinten 4 helyszínen 35-en érettségiztek.

A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli érettségi első része, a szövegértési feladatsor Mikszáth Kálmán Jókai Mórról írott regényének epilógusáról tett föl kérdéseket. A második részben három feladat közül egyet kell megoldaniuk a vizsgázóknak 3 órában - írta a bama.hu az MTI híre alapján.

Az érvelési feladat megoldásakor Spiró György egy interjúrészlete mentén a mellett vagy az ellen kell érvelni, hogy a klasszikus magyar írók - például Jókai Mór - művei ma már nehezebben érthető nyelvük miatt átírandók-e egyszerűbb, a mai nyelvhasználathoz közelebb álló nyelvre, hogy visszanyerjék népszerűségben az őket megillető helyet.

A műelemzési feladat szövege Lázár Ervin Csapda című novellája volt. A feladat a novellára vonatkozó kérdésekkel segítette, irányította a vizsgázókat. Az összehasonlító verselemzésnél Petőfi Sándor: Ivás közben és Vörösmarty Mihály: Keserű pohár című bordalának adott szempontok szerinti összevetését várták.

Emelt szinten a nyelvi-irodalmi műveltségi teszt egy Babits-esszé (Arany mint arisztokrata) részleteinek megértését, illetve azzal kapcsolatos nyelvtani-mondatelemzési, stilisztikai és irodalmi ismereteket várt el.

A műelemzési feladatban Tóth Árpád Erdő című - a vizsgázók számára feltehetően ismeretlen - verse állt. A Reflektálás egy jelenségre feladat kiinduló szövege a "jó olvasóról" szólt. A gyakorlati írásbeliség feladatban a fiatalok körében divatos  "plázázás" témakörében kellett rövid glosszát írni.

Az érettségi vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.