BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Robbantásos videó: a szakértő nem tudja, hol készült a felvétel

A szakértő nem tudta megmondani, mikor és hol készült a robbanást tartalmazó felvétel - mondta Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője hétfőn arról a felvételről, amelyet múlt pénteken adtak át a sajtó számára.

Az azóta sok vitát kiváltó felvételről akkor - a Magyarok Nyilai nevű szervezet felderítésében résztvevő rendőrök  megjutalmazása után - Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti  miniszter azt mondta: "ezt a bombát sajnos valódi magyar terroristák  helyezték ott el, ők robbantották föl".

Az NNI sajtórendezvényén azt mutatták be az egyik gyanúsított  gépének hitelesített másolatával, hogy az anyag valóban az egyik  gyanúsított gépéről származik - írja a kemma.hu az MTI alapján. 



A rendezvényen megjelent Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke,  aki a rendezvény végén a helyettes szóvivőnek ezzel kapcsolatban azt  mondta: nem ezt vonták kétségbe, hanem arra kértek magyarázatot,  hogy Draskovics Tibor miért beszélt arról, hogy ezt a szerkezetet a  Magyarok Nyilai nevű szervezettel összefüggésbe hozott gyanúsítottak  robbantották fel tesztként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.