BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingyenes védőoltást a tanároknak is! Újabb magyar fertőzött

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet megdöbbenve tapasztalta, hogy az egészségügyi miniszter nem sorolta fel a közoktatás, és a gyermekvédelem dolgozóit azok között, akik ingyenesen kapják a vakcinát.

„Az elsők között részesülhessenek a H1N1 vírus elleni ingyenes védőoltásban a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói is” – kérte az egészségügyi minisztert a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteki közleményében. A PDSZ „megdöbbenve tapasztalta, hogy az egészségügyi miniszter által felsorolt, az ingyenes védőoltásban részesülő csoportok közül ez a réteg hiányzik”. Az érdekvédők abban reménykednek, hogy csak „adminisztrációs hiba, és nem valós szándék miatt” maradtak ki a pedagógusok Székely Tamás felsorolásából. A PDSZ szerint fokozott veszélynek vannak kitéve a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói.



Az egészségügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be négymillió vakcinából nagyjából félmilliót az egészségügyi dolgozók – például a háziorvosok, a sürgősségi, és fertőzőosztályon dolgozók –, a rendvédelmi szervek, a stratégia vállalatok, a közüzemek, és a közhivatalok dolgozói kapnak meg. Ingyenes jutnak oltáshoz a hat hónap és három év közötti gyermekek, a gyermeket várók, a 60 év alatti krónikus betegségben szenvedők – például keringési betegségek, cukorbaj –, valamint a 65 év felettiek. A négymillió oltáson kívül, még kétmilliót rendelt meg a kormány a patikai forgalom számára, az összköltség mintegy 6 milliárd forint.

„A rendelkezésre álló gyorstesztek sok esetben nem jelzik az influenza új A(H1N1) vírustörzsét” – jelentették be az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) kutatói. A szakemberek szerint a vizsgált tesztek 40 és 69 százalék közötti pontossággal mutatták ki az újinfluenzát. A megállapítások igazolják a CDC korábbi figyelmeztetését, hogy az orvosi rendelőkben és kórházakban használt gyorstesztek kevéssé értékesek. Az eredmények azt mutatták, hogy „bár a gyorstesztek képesek voltak azonosítani az új A(H1N1) vírust azokból a légzőszervi mintákból, melyek nagy koncentrációban tartalmazták a vírust, az általános érzékenységük kicsi volt". A három alkalmazott gyorsteszt ellenőrzésénél arra jutottak, hogy a szezonális influenza esetében jobbak, akár 80 százalékosak az eredmények.

Magyarországon csütörtökön mutattak be egy magyar szabadalmi eljárást, mely három nap helyett két óra alatt kimutatja az új típusú influenza vírusát.

Már 111 magyar fertőzött van

Újabb hat emberről derült ki itthon, hogy az új influenza vírusával fertőződtek meg, ezzel már 111-re nőtt a megerősített esetek száma itthon.

Az ÁNTSZ azt közölte, mindannyiuk állapota kielégítő, és valamennyien külföldi utazáson fertőződtek meg: Angliában, Máltán, Spanyolországban és Görögországban.



Kanada több, mint ötvenmillió adag új típusú influenza elleni oltóanyagot szerez be a közeljövőben. Az eladó a GlaxoSmithKline gyógyszergyár, amely québeci üzemében fogja legyártani a vakcinákat, előreláthatólag novemberre. Kanada népessége nem egészen 34 milliós. Az 50,4 millió vakcina beszerzése azt jelenti, hogy minden négy kanadaiból háromra két adag oltóanyag jut majd. A kanadai előírások szerint a hatóságok járvány esetén kötelesek legalább a népesség 75 százalékát beoltatni. Szakértők szerint noha az elmúlt hat hétben lassult a járvány terjedése az országban, az év végén várhatóan újra több lesz a megbetegedés. Kanadában eddig 64 halálos áldozatot követelt az új típusú influenza.

Az ÁNTSZ azt közölte, mindannyiuk állapota kielégítő, és valamennyien külföldi utazáson fertőződtek meg: Angliában, Máltán, Spanyolországban és Görögországban.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.