Lendvai: Ma már tudjuk, hogy komolyabb nyavalyák előjelei voltak

Az MSZP elnöke szerint a 20 éve született magyar demokráciának megvan a színe és fonákja is. Annak idején rendszerváltást akartunk, szinte mindenki. Demokráciát, jólétet, útlevelet, több TV-csatornát, az ausztriai turistautakon elirigyelt virágos ablakokat és tiszta utcákat. Kevésbé vetettünk számot az új rendszer ismert ellentmondásaival: a nagy társadalmi és jövedelmi különbségekkel, a kisebb vagy nagyobb munkanélküliséggel, azzal, hogy a privatizáció nemcsak elvont versenyszabadságot, hanem kemény magántulajdonosi érdekeket is generál, hogy becsukhat a vállalati-szövetkezeti üdülő, óvoda, bölcsőde.

Mégis azt mondom: megérte. Mondom ezt akkor is, ha korábban magam is a köztulajdon igazságtevő erejében hittem, és ma sem tartom természetesnek és szükségszerűnek a túl szélesre nyíló társadalmi ollót, az olykor közpénzből fizetett aránytalanul magas jövedelmeket. De csak az új magyar demokrácia keretei között nyílhatott meg az út saját sorsunk meghatározására, valódi vitára és választásra, a világgazdaság szűkülő mellékutcáiból a főutakhoz való csatlakozásra - olvasható a Népszavában.

Igen, megérte. Persze, ha már békés rendszerváltás, tartósabb békét vártunk. Simább utat, egyenletesebb fejlődést. Azt, hogy az új köztársaság többször mutassa felénk a színét, mint a fonákját.

Ahogy ne szégyelljük az 1989-es rendszerváltó lendületet, ne restelljük mai kritikus, elégedetlen önmagunkat sem. A demokratikus köztársaság lényege éppen az, hogy ahol kell, a közakarat változtathat rajta. Nem mozdíthatatlanok sem hatalmi viszonyai, sem törvényei, sem beidegződései.

Ezért nem vesztettük el a reményt annak idején a köztársaság első gyermekbetegségeinél sem. Ma már tudjuk, hogy némely ponton későbbi, komolyabb nyavalyák előjelei voltak. Ha csak a köztársaság első három születésnapját, első három októberi évfordulóját nézzük, mai eszünkkel már látjuk felvillanni a veszélyjelző piros lámpákat. 1990. októberében, az első születésnap tájékán a taxisblokád krízise megmutatja: sem a lakosság, sem a kormány nem készült fel igazán a rendszerváltás gazdasági következményeire.