BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holnap Gyurcsány is a bíróság elé áll

Várhatóan nagy médiaérdeklődés közepette zajlik majd csütörtökön délelőtt a Zuschlag-per soron következő tárgyalása, hiszen Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt hallgatja meg tanúként a bírói tanács. A sajtón kívül legfeljebb húsz fős hallgatóság mehet majd be a Bács-Kiskun Megyei Bíróság dísztermébe.

"A per csütörtöki tárgyalási napján a fokozott érdeklődésre való tekintettel elsősorban a média delegált képviselői vehetnek részt. Rajtuk kívül előreláthatólag további húsz fős hallgatóság részvétele biztosítható még a megyei bíróság dísztermében a tárgyalás rendjének megzavarása nélkül" – mondta el a baon.hu kérdésére Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője.

Német Zsolt ügyész még októberben indítványozta Gyurcsányék meghallgatását. Ezt azzal indokolta, hogy a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek pályázati támogatásának a feltárásában a Nemzeti Civil Alapprogramnál és a Mobilitásnál minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytatott le a bíróság, viszont még több tisztázatlan pont van a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium és utódszervezetei pályázati és egyedi támogatásaival kapcsolatban.

Német Zsolt szerint az ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumban működő döntési rendszer teljes körű feltárásához szükséges a minisztérium egykori vezetőinek és vezető beosztású munkatársainak – Gyurcsány Ferencnek, Jánosi Györgynek, Mesterházy Attilának, Szilvásy Györgynek, Benedek Andrásnak és Keszthelyi Andrásnak – a meghallgatása.
 
Fodor Endre tanácsvezető bíró október 5-én elfogadta az ügyész indítványát, mivel indoklása szerint Gyurcsányéknak konkrét tudomásuk lehet a vád tárgyává tett cselekményekről, vagy legalábbis azok egy részéről.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.