BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsabb lesz az uniós tisztviselők toborzása

Korszerűbb, gördülékenyebb kiválasztási eljárást ígér az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) az új rendszer március 16-i beindítása után. Az átalakítás nyomán a procedúra kevesebb szakaszból áll majd, és a lexikális tudás felméréséről a helyzetfelismerő és problémamegoldó képességek vizsgálatára helyezi át a hangsúlyt.

A felvételi vizsgák évente három ciklusban zajlanak majd az igazgatási tisztviselők, az aszszisztensek, illetve a nyelvi tisztviselők számára. Ezenfelül különböző szakemberek felvétele céljából egyedi vizsgákra is sor kerül. A korábbi gyakorlattól eltérően a tartaléklisták csupán egy évig, a következő vizsgaciklus lezárultáig maradnak érvényben, és ezen idő alatt a rajtuk szereplő legtöbb pályázót behívják felvételi beszélgetésre.
Az új kiválasztási eljárás mindössze két szakaszból áll. A pályázók az egyes tagországokban írják meg a számítógépes előválogató tesztet, majd ha ezen túljutottak, Brüsszelben értékelik a képességeiket. Ez várhatóan összesen csupán 5-9 hónapot vesz igénybe a korábbi akár kétéves időtartammal szemben.
Szintén változás, hogy az előválogató tesztben még nem szerepel az uniós ismeretek felmérése, hanem csak a második, brüsszeli szakaszban. Utóbbi során főleg a leendő munkakörrel kapcsolatos kompetenciákat vizsgálják. Ez nagyjából fél napot vesz majd igénybe. Rapid

VG-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.