BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehet Másé a Szlogen?

Kisebb botránysorozat alakult ki amiatt, hogy az MSZP több képviselőjének szórólapjain, illetve a párt plakátjain is feltűnt a Lehet Más a Politika szlogenje.

"Igen, lehet más a politika" - olvasható a Népszabadság mai számában is megjelentetett szocialista választási hirdetésben. A párt hirdetése mellett egyéniben induló szocialista politikusok is a Lehet Más a Politika szlogenjét alkalmazzák kampányplakátjaikon, többek között Molnár Gyula és Magda Sándor is ehhez az eszközhöz nyúlt.

A kampányanyagokon, az LMP színe, a zöld is feltűnik, így például a Népszabadságban lévő hirdetésen a szöveg középső, hangsúlyos részén olvasható a párt neve zöld betűkkel szedve. Ugyanebben a hirdetésben egyébként a "szabad demokraták" és "magyar demokraták" is olvashatóak, mint megszólítás, kékkel, illetve sötétzölddel színezve.

Lendvai Ildikó nem lát problémát a néveltulajdonításban. "A "lehet más…" politikai szlogen nem egyedülálló: a "Lehet más a világ" jelszót a nemzetközi baloldal, az ún. Társadalmi Világ Fórum már régen használja, de semmi baj nincs, hogy az LMP is hasonló nevet választott. Miért akarnánk ellopni pártnevüket? A gondolattal - hogy lehet, sőt legyen más a politika - viszont azonosulunk, ahogy az LMP-n kívül is sokan mások" – nyilatkozta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Hírszerzőnek adott interjújában.

"Miért kellene, hogy barátkozzunk? Mi soha semmilyen szervezeti együttműködést nem kezdeményeztünk az LMP-vel. Az LMP, és általában a kis pártok bejutása több hónapig kétséges volt a felmérések szerint, és mi valóban arra biztattunk, hogy a választók gondolják meg ebben a helyzetben: nem veszik-e el úgy a szavazatuk, mint ahogy az MDF esetében sajnos be is következett. Budapesten" - emelte ki a szocialisták pártelnöke.

Az LMP azonban vélhetően nem így látja a szlogenjük ellopását és a szavazóik "lenyúlására" tett kísérletet. „Egész egyszerűen nem értem, hogy veszik a bátorságot ahhoz, hogy más pártnak a jelmondatával, illetve nevével kampányoljanak. Azt megértem, hogy a szocialista jelöltek, mint Molnár Gyula, Magda Sándor szégyellik a saját pártjukat, megvan erre minden okuk az elmúlt 8 év után. De azt, hogy más pártok nevével kívánnak visszaélni, tűrhetetlennek tartjuk, és a lehető legkeményebb választ fogjuk erre adni” – fogalmazott Schiffer András, az LMP elnöke.

A párt az Országos Választási Bizottságnál jelentette fel az MSZP-t a név és a szlogen használatáért. Szerintük ugyanis a hirdetések azt a látszatot keltik, mintha a két párt együttműködne a második fordulóban. Az OVB végül 5-2 arányban elutasította az LMP kifogását arra hivatkozva, hogy a plakát a véleményszabadság körébe tartozó közléseket tartalmaz, így nem jogsértő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.