BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

LMP: csak 1 milliárdot költhessenek kampányra a pártok

Az első javaslatok egyikeként nyújtotta be a Lehet Más a Politika képviselőcsoportja a kampányfinanszírozás átláthatóságát megteremtő törvényjavaslatát. Az LMP a kampány bevételi és kiadási oldalán is korlátokat kíván felállítani.

Az LMP frakciója első, szimbolikus intézkedéseként ismételten a parlament elé viszi a korrupció ellen küzdő civilszervezetek javaslatát azzal a módosítással, hogy a jelölő szervezetek és a jelöltek a választási kampányra országosan összesen legfeljebb 1 milliárd forintot fordíthatnak.
 
A javaslat 5 millió forintban korlátozza az egy jogi személy által egy választás során jelölő szervezetnek, vagy jelöltnek nyújtható kampánytámogatás összegét, és 2 millió forintban korlátozza a magánszemély által nyújtható támogatást.
 
A párt emellett kötelezővé tenné az általa már bevezetett nyílt kampányszámlát, melyen nyomon követhető a pártok összes kiadása és bevétele. A módosító javaslatban szerepel az is, hogy minden jelölő szervezetnek és független jelöltnek a választás eredményének jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.

A jelölő szervezetek és a független jelöltek beszámolóit pedig a kiterjesztett ellenőrzési jogkörrel bíró Állami Számvevőszék vizsgálná.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.