BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Képtelenek a pártok meghódítani az internetes közösséget

Még az online médiában otthonosan mozgó pártoknak sem sikerült meghódítaniuk az internetes közösségeket az önkormányzati választási kampányban – derül ki a főpolgármester-jelöltek internetes megjelenését vizsgáló felmérésből.

A Brandmonitor a különböző internetes közösségekben (Facebook, Twitter), blogokon, fórumokon, hírcsatornákon mérte a jelöltek nevének említését április óta - idézi a Népszabadság a felmérést.

A felmérés egyfelől igazolta, hogy a nyáron az internetes közönség alig érdeklődött a választás iránt, másfelől azt is, hogy a jelöltek nem igazán használták ki az internetes kampányban rejlő lehetőségeket – annak ellenére sem, hogy az LMP és a Jobbik „hagyományosan” jobban használja az internetet politikai üzeneteik közvetítésére.

A jelöltek közül egyedül a szocialista Horváth Csabának sikerült megütnie a netes közösségek ingerküszöbét (az említésekben 50 százalékos többséggel vezet április óta); őt több alkalommal említették meg, mint a többi jelöltet együttvéve. Ugyanakkor a Brandmonitor adatai szerint Horváth is leginkább csak a BKV ingyenességéről tett bejelentésével tudott bekerülni az online hírfolyamba, ezenkívül csak a volt cégénél indult APEH-vizsgálat keltette fel a netezők érdeklődését.

Ez a két, május elejei hír napokig tartotta Horváthot a közbeszéd fókuszában, ezzel sikerült biztosítania hónapokig az „első helyezését”.

Tarlós István nevét, akinek a felmérések szerint a legnagyobb esélye van az októberi választáson, április és augusztus között mindössze 24 százalék említette, míg Jávor Benedekét 15, Staudt Gábor Jobbik-jelöltjét pedig 9 százalék.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.