Erdő Péter: Bízzunk az életünk értelmében

– Idén két kerek évforduló is volt az életében: megünnepelte a hatvanadik születésnapját és az érseki kinevezésének tizedik évfordulójáról is megemlékezhetett. Fontosak Önnek ezek az alkalmak?

– Emberi dolog ez, mivel tízes számrendszerben gondolkozunk, vannak kerek évfordulók, de úgy érzem, valóban jó, ha néha alkalmat találunk és megállunk, hogy eltűnődjünk. Könnyen súlytalannak, értelmetlennek láthatjuk az életünket, ha időről-időre nem állítjuk bele a múlt és jövő, tér és idő, Isten és a világ összefüggéseibe. Ezáltal nyer távlatot az élet és a jelen pillanat is gazdagabb lesz.

– Az ünnepek tehát nem a külsőségek miatt fontosak.

– Az ünnep a kultúra része és az ünnepek szellemi gyökerénél minden kultúrában egy világnézet áll, ami leggyakrabban egy vallás. A kultúra teszi a közösség életét szervezetté. Ha pedig közösségként létezünk, ha rájövünk arra, hogy összetartozunk, akkor tudunk a másik ember javára tenni. Erre is alkalmat adnak az ünnepek. Nem csak a nagy ünnepek, mint a karácsony, hanem minden héten visszatérő ünnep, a vasárnap is.

– Mivel egyre rohanóbb a világ, kevés igazi, ünnepi pillanat van az életünkben, ezért sokan talán túlzott feszültséggel élik meg ezeket. Mi a titka a méltóságos, békés karácsonynak?

– Ha megállunk, könnyebben észrevesszük a dolgok értékét. Persze, nem mindegy mihez viszonyítunk. Ha Istenben fedezzük fel mindennek az alapját, pontosabban látunk a kisebb dolgokban is. A szépen megélt karácsony helyre teszi az életünket. Aggódni persze mindig van miért, mert sehogyan sem illeszkedik egyenesen a fenyő, akárhonnan próbáljuk is kiékelni a fát, vagy eltörik néhány karácsonyi dísz a kapkodásban. De az a gyerek ott, Betlehemben – ő nem aggódott és nem félt semmitől. Nem a gazdagságot hirdette, hiszen szegénységben született. Nem is a megbecsültséget, a kényelmet, hiszen egy lenézett környezetben, egy istállóban jött a világra, egy elnyomott kis nép gyermekeként, nehézségek között. Mégis ő tette boldoggá a világot. Ezzel azt üzeni nekünk, hogy nincs olyan emberi nehézség, amelyben az Isten elhagyna bennünket és van okunk arra, hogy meglássuk egymásban Krisztust. A dicsőség neki jár ezen az ünnepen, nekünk, embereknek pedig a nyugodt békesség, mert ő mindnyájunknak jót akar.

– Az ünnep minden évben ugyanazt jelenti, mégis minden évben kicsit más az üzenete. Idén mit tart a legfontosabbnak?

– Karácsonykor nálunk az volt a szokás, hogy a szüleinkkel együtt énekeltünk, majd édesapám Lukács evangéliumából felolvasta Jézus születésének történetét. Amikor már tudtam olvasni, legidősebb fiúként ezt a feladatot én kaptam meg. Ezt követően édesapám minden évben imádkozott a családért. Az egész évet összefoglalta, ettől lett minden évben más tartalma az ünnepünknek. Mert mi vagyunk évről évre mások, és ezért van minden évben más színezete, hangulata az ünnepnek. Jézus is a család fontosságát hirdette. Amikor a világra jött, lemondott mindenről, ami luxust, kényelmet, anyagi biztonságot jelent, de arról nem mondott le, hogy családba érkezzen. Vagyis a családban kibontakozó emberi fejlődés olyan alapvető érték, amelyet Jézus saját maga számára is igényelt. Ha pedig ez így van, akkor az életünk dolgainak rangsorában magasra kell helyeznünk a családot.

– Mégis: a tavalyi népszámlálás adatai szerint sosem született ennyire kevés gyerek, egyre kevesebb a család, egyre kevesebb a házasság.

– Nem gondolnám, hogy magyar jelenségről lenne szó. Az európai püspöki konferenciának tavaly éppen ez volt az egyik központi témája. Egy 40 országra kiterjedő részletes statisztika készült a gyermekvállalásról és a családok helyzetéről. Sok olyan ország van, ahol az egy nőre jutó élveszülések száma nagyon alacsony. Magyarországon is így van, és ennek összetettebb, gazdasági vonatkozású okai is vannak. A magyar helyzet azért különösen nehéz, mert hosszú ideje nagyon kevés a fiatal, aki családot alapíthatna. Másrészt azt láttuk, hogy ha abszolút értékben összehasonlítottuk a jövedelmeket, nagyok a különbségek Európán belül. Ausztriában például az egy főre jutó jövedelem több, mint a háromszorosa a magyarországinak. A lakásállomány jellege is meghatározó, és mivel hazánkban jellemzően kicsik a lakások, ez egyfajta családmodellt is magával hoz. Ez pedig már hosszú távon jelent komoly szerkezeti tehertételt a társadalom számára.

– Mindez talán arról is szól, hogy a fiatal nemzedék nem bízik a jövőben.

– Nyilvánvalóan így van, hiszen az általunk végzett kutatásból is kiderült, hogy az egzisztenciális biztonságnak nagyobb hatása van a gyerekvállalásra, mint az aktuális jövedelmi viszonyoknak. Azt láttuk, hogy Luxemburgban, ahol a gyermekek után járó támogatás a legmagasabb, nem sokkal nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint mondjuk Lengyelországban, ahol jóval alacsonyabb. Franciaországban ellenben mérhető eredményt jelent az, hogy ott a családanyák könnyen és rugalmasabban be tudnak kapcsolódni a gyermeknevelés mellett is a munka világába. Persze a jövőbe vetett hit nem csak az anyagi körülményeink lehetséges alakulásán múlik. Nem kell, hogy annyira aggódjunk a jövő miatt, mert a földi jövő hullámzás, és az volt minden nemzedék életében. A társadalomban valóban van egyfajta reményvesztés, széles körben. Ez sem magyar sajátosság, Európában és a világban is megfigyelhető mindez. Egy nagy általános folyamatnak vagyunk a részesei és az elszenvedői. De az emberi léleknek többféle rétege van. Talán az anyagi kilátásoknál is fontosabb, hogy lássuk életünk értelmét. Bíznunk kell abban, hogy van valamilyen értéke, célja az életünknek, valahova tartunk. Ezt a célt maga az Isten tűzi ki, aki szeret minket ez a bizalmunk alapja.

– Ezekben a válságos időkben többen keresnek fogódzót, támaszt az egyházban, a hitben, mint korábban?

– Ezt így közvetlenül nem látjuk, de például az önkéntes munkával többet találkozunk, mint bármikor korábban, és nemcsak nálunk. Európában is egyre többen fedezik fel, hogy van egy jelentős része az időskori életnek, amikor még tudunk tenni a közösségért. A budapesti plébániák karitász-csoportjait is ez a 65-75 közötti generáció viszi előre. Ők alkotják azt a nemzedéket, akik már több szabadidővel rendelkeznek és sok mindenhez értenek. Ez biztató jelenség. Hiszen a mások érdekében vállalt fáradozás, akár nélkülözés, lemondás kifejezi és egyben erősíti meggyőződésünket, hogy igenis van fontosabb, mint a pillanatnyi megfelelő közérzet. Isten tud olyan örömet adni a szívünkbe, amely a fizikai jólétnél nagyszerűbb. Ennek fényében is a helyükre kerülhetnek a dolgaink.

– A hívők száma hogyan alakul ma Magyarországon?

– Az utóbbi néhány évben a keresztelkedések száma a katolikus egyházban kevesebb volt, a demográfiai hullámmal együtt csökkent. Ennek egyik okát abban látom, hogy mostanra lett szülővé az a generáció, akik már egyáltalán nem részesült hívő neveltetésben. Másrészt viszont az is figyelemre méltó, hogy egyre nő a felnőtt keresztelkedések száma, ami azt jelzi, hogy jelen van az örömhír. A 2001-es népszámlálás adatai szerint hasonló arányban vallották magukat katolikusnak az emberek, mint amilyen arányban az elmúlt években az 1 százalékos adó felajánlásokat tették. A felajánlók mintegy 60 százaléka rendeli adója egy százalékát egyházunk javára.

– XVI. Benedek idén meghirdette a Hit évét. Miben látja ennek jelentőségét?

– Van ennek egyfajta történeti vonatkozása is, hiszen az idén van a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója. A szentatya azt is gyakran hangsúlyozza, hogy szenteljünk több figyelmet hitünk tartalmának. Ne csupán érzésként, bizalomként tekintsünk a hitre, hanem ismerjük meg, tanuljuk meg egyre mélyebben hitünk igazságait. A hit a Szentlélek ajándéka, de felelősek is vagyunk érte. Minden keresztény ember hivatott arra, hogy a hitét tovább adja. A Hit évében különösen is fontos hangsúlyozni, hogy lelki megújulásra van szükség, a katekézisnek pedig a hit tartalmára kell irányulnia.

– Éppen a napokban olvastam, hogy XVI. Benedeknek már több mint egymillió követője van a twitteren. Másként kell szólnia az egyháznak az emberekhez az internet, az infokommunikáció világában, mint korábban?

– Alapvetően nem egy, hanem ezer nyelven beszél a mai kultúra, és az emberi kommunikáció különböző síkjain egyszerre kell kifejeznünk a hitünket: szóban, írásban, képben, zenében, mozgásban, jelképekben. Mindenkihez úgy kell elvinnünk, hogy képes legyen befogadni. Nagy feladat, hogy röviden, a mai kommunikáció lehetőségeinek megfelelően adjuk át az örömhírt, persze annak tudatában, hogy vannak olyan kommunikációs módok és csatornák, amelyeken a hitünk teljes tartalma nem adható át. Beszéd nélkül, logikus érvelés nélkül elsikkad a hit tartalma. Az internet ráadásul egyszerre demokratikus és kaotikus, ami a tartalmak feltöltését illeti. Az igazi szabadság lehetőséget jelent az értékek kibontakoztatására. Például a 12 kötetből álló hittankönyv sorozatunkat feltöltöttük az internetre, a hittansuli.hu címre. Ilyen teljességgel ez a háború óta nem állt rendelkezésre. A könyveken kívül találhatók rajta óravázlatok, tanmenetek, sőt felkerült rá a 100 legfontosabb vallási ének is.

– Az elmúlt 2,5 évben, 25 százalékkal növekedett az egyházi oktatási intézmények száma. Mit vár ettől?

– Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem az egyház nyomulásáról vagy stratégiájáról van szó, hanem arról, hogy megváltozott a jogi környezet és a törvények lehetővé tették, hogy az önkormányzatok felajánlják az intézményeiket egyházi fenntartásra. 2010-ig a helyzet alapvetően az volt, hogy kétféle módon, de a vallásszabadság alapjoga mentén létesíthettünk vagy kaptunk vissza oktatási intézményeket. Vagy olyan iskolát, óvodát kaptunk vissza, amely egykor egyházi intézmény volt, de elvették, vagy új intézményt létesítettünk, tehát a vallási nevelés identitása kidomborodott. Az utóbbi két és fél évben viszont előfordult, hogy önkormányzatok olyan intézményt ajánlottak fel, amely sosem volt az egyházé. Olyan iskolákat is, amelyekben az oktatók és a diákok jó része nem ahhoz a felekezethez tartozott, amely az adott intézményt átvette. Tehát itt olykor nem csupán a vallásos nevelés igénye játszott szerepet, hanem egyéb, például fenntartási nehézségekből adódó körülmények is. Regionálisan nagyon eltérő a kép, Budapesten és a Dunántúlon nagyon kevés intézményt ajánlottak fel egyházi fenntartóknak, Észak- és Kelet-Magyarországon sokkal többet. A tapasztalatunk az, hogy gyakran az intézmények és a helyi oktatás megmaradásáért is aggódnak a szülők és a pedagógusok, amikor elfogadják, vagy kezdeményezik, hogy egy-egy iskola valamelyik egyház fenntartásába kerüljön.

– Tíz év telt el, hogy az érseki kinevezését átvette. Mi változott azóta a közösségeikben?

– Nagy örömmel látom, hogy a plébániákon eleven közösségek működnek és az egyházközségi karitatív munkában is szép haladást tapasztalok az utóbbi években. Akár a nagy természeti katasztrófák idején tanúsított összefogásra, akár a karitász legutóbbi akciójára gondolok, amikor országszerte 14 inkubátort adhattunk át a kórházaknak. Ezek mind a szeretetről szólnak, mert szeretni annyit jelent, mint másnak az igazi javát akarni. Az szeret igazán, aki önzetlenül és tevőlegesen is akarja a jót másoknak. Így a karácsony sem elvontan, nem filozófiai értelemben a szeretet ünnepe, hanem Isten  megtestesülése Jézus Krisztus személyében, aki szolidaritást vállalt az emberiséggel. Személyében az emberség mintát kapott arra, hogyan kell és lehet igazán élni és szeretni. A karácsony ezért a szeretet ünnepe, a családé, az ajándékozásé. Ennek a szeretetnyelvnek kellene a családunkban, a szeretteink körében is megszólalnia az ünnepen és tükröződnie a mi személyes életünkben.