BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új jégcsarnok épül Debrecenben a hokisoknak is

Februárra készül el a beruházás – A költség 590 millió forint, 360 milliós tao-támogatás

Megkezdődtek a földmunkák a debreceni jégcsarnoknál, ahol 2014 februárjára 590 millió forintból 1800 négyzetméterrel bővül a sportolásra használható jégfelület – jelentette be tegnap Kósa Lajos. A város fideszes polgármestere közölte, hogy a jelenlegi létesítmény mögött épül fel az új, 37,2 méter fesztávolságú gyakorló csarnok, így a kiadható jeges órák száma a jelenlegi 5300-ról 11-12 ezerre emelkedik. Kósa szerint már most is 8000 óra fölötti a jelzett igény a jégfelületre.

A polgármester közölte, hogy a debreceni jégkorongcsapat a 2014/2015-ös idényben a legmagasabb osztályban, a környező országok csapatai közül is többet felvonultató Mol Ligában fog szerepelni. Az erre szóló szerződést megkötötték, az egyetlen teljesítendő feltétel az, hogy meg kell építeni az új csarnokot.

Az új pálya a gyorskorcsolyában meghatározott nemzetközi szabványoknak is megfelel majd, továbbá, hogy a műkorcsolya mellett a jégtáncélet is beindulhat a városban. A Nagyerdőben lévő jégpályát ősszel műszaki állapota miatt be kellett zárni, azonban ha elkészül 11,4 milliárd forintból az új Nagyerdei Stadion, akkor ott újra megnyitják majd a téli időszakban a szabadtéri korcsolyapályát.

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója közölte: a város 230 millió forintos önerőt biztosított az építkezéshez, ehhez 360 milliós tao-támogatást nyertek el. A csarnok tervezését és kivitelezését is debreceni cég végzi. A földmunkák már elkezdődtek, augusztus elejétől intenzív építkezés folyik majd a területen egészen a jövő februári átadásig.
György Zoltán, a kivitelező DH-Szerviz Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 3100 négyzetméteres csarnokban a palánkhoz felhasználják az idei debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-vb-re beszerzett ütköző szivacsokat is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.