Tíz év az EU-ban: megérte?

Mikor fizethetünk euróval?
Kevés olyan tagállam van az EU-ban, amelyik nem köteles bevezetni a közös fizetőeszközt, az eurót. Magyarország nem tartozik közéjük. Az alapszerződés ugyanakkor azt is pontosan meghatározza, milyen feltételeknek kell eleget tennie egy országnak ahhoz, hogy lecserélje saját pénznemét az euróra. Ráadásul ezeket a kritériumokat legalább két évig folyamatosan teljesítenie kell. Hazánk nemhogy ezt a tesztidőszakot nem kezdte meg, de még arról sem született döntés, mikor készülünk belépni az euróövezetbe. A kormány ezt legkorábban 2020-ra teszi most. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azzal indokolt, hogy Magyarország nem elég fejlett egy ilyen merész lépéshez. Erre ellenpéldaként Szlovákia hozható fel, ahol sikeresnek tekinthető az euróátvétel. A miénkhez hasonlóan a külföldi cégek tevékenységére és a kivitelre alapozott gazdaság szereplői ugyanis pozitívumként élték meg az árfolyamstabilitást. Az sem elhanyagolható ugyanakkor, hogy az euróövezet egyre szigorúbb gazdaságpolitikára készteti tagjait.   

Valóban átjárhatóak a határok?
Magyarország hivatalosan 2007 végén – a reptereken 2008 március végén – lett része a schengeni övezetnek, amely akadálytalan határátlépést biztosít a személyek számára. Gondolhatjuk, hogy ez automatikus lépés volt pár évvel a csatlakozás után, ám a 2007-ben EU-taggá váló Románia és Bulgária esetében még mindig nem merték a tagországok engedélyezni. A csatlakozás után az is kiderült: a valódi mozgásszabadságként a külföldi (más tagállamban történő) munkavállalást tekintik régiónk polgárai. Amíg a lengyelek az ottani magas munkanélküliség után a csatlakozás után lepték el a régi tagállamokat, különösen Nagy-Britanniát, Magyarországról a válság kirobbanása után, főleg ebben az évtizedben indultak el Nyugat felé szerencsét próbálni. A szabad munkaerőáramlás miatt lehetetlen megjósolni, pontosan hányan, Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként félmillióra tette a külföldön dolgozó magyarok számát.

Nyithatunk-e Bécsben cukrászdát?
A vállalkozás szabadsága némileg eltér a munkavállalás szabadságától. Előbbi esetében nehézkesebben bontja le a határokat az unió. Nem véletlenül: a legtöbb ország törvénykezése igyekszik megakadályozni, hogy a Keletről érkezők alacsonyabb fizetést kapjanak, így megborítva a munkaügyi viszonyokat, a vállalkozások esetében ilyen kötöttség nem létezhet. A korai félelmeket megcáfolva mégsem lepték el „lengyel vízvezetékszerelők” Nyugat-Európát, és a magyar cukrászok sem Bécsben próbálnak szerencsét. Ennél nagyobb gondot okozott a szabadság az új tagország cégei számára, mivel jellemzően Nyugatról érkező kereskedők komolyan letörték az árakat. A vámunión belül korlát nélkül mozgó áruk lepték el a hazai üzleteket is: az elmúlt tíz évben jelentősen megnövekedett az importélelmiszerek aránya. A belső piac egy másik „melléktermékét” is megtapasztalhatta Magyarország: a nemzetközi áfacsalás intézményét, amely ellen hasztalanul próbál fellépni mind az EU, mind a magyar hatóságok.

Eljön-e a Kánaán?
Tény, Magyarországgal – és a többi kilenc velünk együtt csatlakozóval – már nem volt annyira bőkezű az unió, mint a korábbi bővítéseknél (főleg a görögök, a portugálok, a spanyolok vagy az írek esetében). Az azonban nem az EU hibája, hogy a magyar gazdaság nem tudott úgy fejlődni az elmúlt tíz évben, ahogy azt reméltük korábban. A magyar gazdaság – jórészt a korábbi túlköltekezés miatt elvárt megszorítások következtében – már 2007-ben sem tudott bővülni, a 2008-ban kezdődött pénzügyi-gazdasági válság is emiatt érinthette a legrosszabbul a régió országai közül. 2009-ben 6,8 százalékkal esett vissza a GDP (az EU-átlag 4,5 volt), és a kormány unortodox intézkedései azóta sem segítették a talpraállást. Igaz, a pangással nincs egyedül Magyarország, az unió – különösen az euróövezet – évek óta próbál úrrá lenni a visszaesésen és ennek negatív hatásain, az egyre növekvő munkanélküliségen, a fogyasztás csökkenésén, a bankok törékeny helyzetén.

Gyarmat-e Magyarország?
Nem túlzás azt állítani, a magyar jogszabályok jó része az EU-ban íródik. Igaz, nem 2004 óta van így, mivel már a csatlakozás alapfeltétele is az volt, hogy igazodjuk a több tízezer rendeletből és irányelvből álló közösségi joganyaghoz. Elsősorban a gazdaságot érintő szabályokról van szó, amelyek előírják például azt, hogy az unión belül nem lehet hátrányosan megkülönböztetni valakit (egy munkavállalót vagy egy diákot) vagy valamit (árut, szolgáltatást) azért, mert egy másik tagországból származik. A válság nyomán egyre szigorúbb a gazdaságpolitikák felügyelete is, ám még mindig az egyes tagországok kizárólagos felügyelete alá tartozik például az adópolitika (az áfát leszámítva). Ugyanígy nemzeti hatáskörbe tartozik a szociálpolitika, az egészségügy, vagy például az oktatás. Az uniós politikai „diktátumot” pedig enyhítette a 2009 végén hatályba lépett lisszaboni szerződés, amely a korábbinál szélesebb hatáskört biztosított az Európai Parlamentnek. Az EU egyetlen választott testületének képviselői komolyan beleszólhatnak egy-egy készülő közös jogszabályba.

Jól jártunk-e a tagsággal?
Az unió elsősorban a mezőgazdaságnak nyújtott közvetlen támogatások, illetve felzárkóztatási források segítségével támogatja a tagországokat. Ennek mértéke függ egy adott ország fejlettségétől (és lobbierejétől), alapja pedig az ugyancsak a tagállamoktól (ugyancsak fejlettségükhöz mért) befizetés. Amíg az agrártámogatások jórészt automatikusan járnak a regisztrált gazdáknak, a felzárkóztatási pénzekre (és egyéb támogatásokra) pályázni kell. Magyarország a problémák ellenére minden évben több támogatást tudott lehívni az uniós költségvetésből, mint amennyit befizetett oda, így a tagság mindenképpen jövedelmezőnek tekinthető – annál is inkább, mivel jelenleg a hazai fejlesztési források több mint 90 százaléka az unióból jön. A csatlakozás óta eltelt tíz évben közel 6200 milliárd forint érkezett a költségvetésbe, további 2100 ezer milliárd pedig a büdzsén kívüli támogatás volt. Ha ebből az összegből levonjuk a hozzájárulásunkat az EU-kasszába, akkor is minden magyarra 484 ezer forint jutott a 2013 végéig érkezett EU-pénzekből.

A tagság története

1988. Magyarország, a közép-kelet-európai országok közül elsőként létesít diplomáciai kapcsolatot az Európai Közösségekkel (ezek egyesülésével jött létre 1993-ban az Európai Unió).
1989. Az Európai Bizottság Lengyelország és Magyarország számára a reformfolyamatot segítő segélyakciót alakítja ki, ez a Phare.
1990. Eltörlik a magyar árukkal szembeni különleges vámokat. Megnyit az EK budapesti képviselete.
1990. július 16-án Antall József miniszterelnök brüsszeli látogatásán átnyújtja Jacques Delors bizottsági elnöknek azt a memorandumot, amely tartalmazza Magyarország belépési szándékát is.
1991. december 16-án aláírják a társulási szerződést, amely 1994. február 1-jén lép életbe.
1993 júniusában a koppenhágai csúcstalálkozón határozzák meg azokat a kritériumokat, amelyeket teljesítésével a közép-kelet-európai országok az EU tagjai lehetnek.
1994. április 1-jén nyújtja be Jeszenszky Géza külügyminiszter a hivatalos tagsági kérelmet.
1997 végén a tagországokat tömörítő tanács úgy dönt: hat országgal, köztük hazánkkal kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat előkészítő konzultációkat. Ez végül 1998 márciusában kezdődik meg Martonyi János külügyminiszter és a tárgyalásokat végig koordináló Juhász Endre főtárgyaló vezetésével. A folyamat az unió belső, szervezeti vitái miatt lassul, miközben a tagjelöltek köre tizenkét országra bővül.
2002 decemberében Koppenhágában zárják le a csatlakozási tárgyalásokat tíz jelölttel (Románia és Bulgária csak a következő körben léphet be).
2003. április 12-én népszavazást tartanak az EU-tagságról, a résztvevők 83,76 százaléka támogatja a csatlakozást. Négy nappal később Athénban írják alá a csatlakozási szerződést.
2004. május 1-jén Magyarország kilenc másik országgal az EU tagja lett.
2004. június 13. Az első európai parlamenti választások Magyarországon.
2007. december 21-én hazánk csatlakozik a személyek szabad mozgását lehetővé tevő schengeni térséghez.
2008 novemberében, a pénzügyi válság következményeinek enyhítésére Magyarország az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól – az uniós tagországok közül elsőként – 20 milliárd eurós mentőhitelt kap.
2010-ben Pécs Essennel és Isztambullal együtt Európa kulturális fővárosa.
2011 első hat hónapjában Magyarország az EU soros elnöke. Ebben az időszakban minden régi tagország megnyitja munkaerőpiacát (a két utolsó állam Németország és Ausztria).