BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A balesetek kétharmadában az autós a hibás

Tizenhárom százalékkal többen sérültek meg az idei első negyedévben közúti balesetekben, mint egy évvel korábban, és jóval nagyobb számban fordultak elő halálos áldozatot követelő, illetve súlyos sérüléssel járó balesetek is. A legtöbb gázolás, ütközés lakott területen belül történt, az autópályák közül az M3 volt a legzűrösebb, míg az M0-ás körgyűrűn, vélhetően a bővítés miatt is, kevesebb baleset történt. A motorosokkal jóval több volt a gond, és - főleg a motorosok és a biciklisek között – lényegesen több volt az ittas vezető, mint egy évvel korábban.

A KSH legfrissebb statisztikái egy hosszú ideje tartó javuló tendenciába rondítanak bele: évek óta ugyanis rendre egyre kevesebb közlekedési balesetek történik Magyarországon, 2012-ben negyed annyian veszítették az életüket az utakon, mint 1990-ben.

Az elmúlt több mint húsz évben csaknem a felére esett, 27801-ről 15174-re csökkent a személysérüléses közúti balesetek, és ezzel együtt negyedére az áldozatok száma. A javuló tendenciába persze bele-belecsúsznak rosszabb időszakok: az idei első negyedév például kifejezetten ilyen.


Az ország közútjain 2014 első negyedévében 13 százalékkal több, 3900 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában. Kimenetelük is tragikusabb volt: a halálos balesetek száma 39 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy 38-cal többen, 139-en vesztették az életüket az utakon. Húsz százalékkal, ezer fölé emelkedett a súlyos sérüléssel járó balesetek száma az egy évvel korábbihoz képest, míg a könnyű sérüléssel járóké 8,4 százalékkal növekedett, ezzel megközelítette a 2800-at. A balesetekben 221 gyermek sérült meg, közülük szerencsére senki sem halt meg. 

A balesetek nagyobb része, 71 százaléka lakott területen belül történt, az autópályákon 37 százalékkal kevesebb volt a baleset, mint egy évvel korábban. Ez alól csak az M6-os autópálya kivétel: ott kétszeresére nőtt a balesetek száma az előző év azonos időszakához képest. A száz kilométerre eső balesetek száma azonban még így is itt a legalacsonyabb: mindössze 2,9, az összes autópálya száz kilométerére jutó 5,3 balesetével szemben. A fajlagos mutató az M3 autópályán volt a legmagasabb, 9,4, de ez szám szerint ugyanannyi balesetet jelent, mint 2013 első negyedévében. Az M0-ás körgyűrűn, vélhetően a bővítésnek is köszönhetően, 17 százalékkal kevesebb gázolás és ütközés történt, mint egy évvel korábban.

A balesetek 65 százalékában személyautó vezetője volt a vétkes, 9,2 százalékát okozták kerékpárosok, 10 százalékát tehergépkocsi-sofőrök, míg 7,6 százalékában gyalogosok voltak a ludasok. A motorosok közel két és félszer, a kerékpárosok 41 százalékkal, a segédmotor-kerékpárosok 39 százalékkal okoztak több balesetet, mint 2013-ban január és március között.
A korábbi időszakok tendenciáival szemben, amikor folyamatosan csökkent az ittas sofőrök okozta karambol vagy gázolás, most 21 százalékkal nőtt az alkohol miatti balesetek száma: ezek jelentették az összes baleset 11 százalékát. A kerékpárosok és a segédmotoros kerékpárosok is az általuk előidézett balesetek majdnem negyedét ittas állapotban okozták. A motorosok csaknem háromszor, a kerékpárosok 35 százalékkal több balesetet okoztak ittasan, mint az előző év első negyedévében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.