BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Haladékot kaptak egyes klubok a szurkolói kártya ügyében

„Úgy döntöttünk, hogy a legtöbb magyarországi szervezett csoporthoz hasonlóan nem fogjuk kiváltani a szurkolói kártyát" – áll a Diósgyőr szervezett szurkolóinak tegnapi levelében. A DVTK drukkerek többek között azt kifogásolták, hogy szeptember 15-től az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kötelezővé tette a szurkolói kártyák használatát a labdarúgó mérkőzésekre. Sérelmezték, hogy a „válogatott meccsen pedig már leültették azokat a szurkolókat, akik állva mertek szurkolni". Megemlítették „a rigmusok miatti büntetéseket, a kiírások levételét a kerítésekről, a drapériák tiltását, pecsételését, a kitiltásokat, a koreográfiák korlátozását, a pirotechnika miatti előállításokat". Több más csoporthoz hasonlóan azt kezdeményezték, hogy a szurkolói kártya ne kötelező, hanem önkéntes formában kerüljön bevezetésre. Szerintük, ha a mérkőzésre való bejutás egyszerűsítését szolgálja valamint kedvezményekre jogosít majd a kártya és nem a szurkolók kriminalizálása miatt vezetik be, akkor a szurkolók maguktól is ki fogják váltani. A DVTK-drukkerek egyébként paranoiásnak nevezték azt a néhány száz szurkolót, akik nem bíznak az adatkezelésben.

Korábban többek között a szombathelyi Haladás, az Újpest és a Ferencváros szurkolói is jelezték, hogy nem váltják ki a szurkolói kártyákat. Hétfőtől – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag a klubok által kiadott klub- vagy az MLSZ által kiadott futballkártyával lehet jegyet venni a labdarúgó OTP Bank Liga, a Magyar Kupa, illetve a magyar férfi válogatott mérkőzéseire.

Az MLSZ még a diósgyőriek levelének megjelenése előtt jelezte, hogy elfogadta a Diósgyőr halasztási kérelmét, így a szurkolóiknak az őszi idényben nem szükséges kiváltaniuk a klubkártyát (december 31-ig ingyenesen is megtehetik) a hazai mérkőzésekre. Az idegenbeli meccsekre viszont be kell szerezniük a klub-, illetve futballkártyát.

A Videoton FC a hamarosan kezdődő stadionfejlesztési munkálatok miatt haladékot kapott a klubkártya bevezetésére, október 31-ig ingyenes a kiváltása, utána 1000 forintot kell fizetni érte. Az Újpest is halasztás kapott – elsősorban az FTC elleni találkozóra való tekintettel – február 23-ig, az UTÉ-nél a klubkártya kiváltása november 16-ig ingyenes marad.

Pakson (november 15-ig) és Dunaújvárosban (október 17-ig) is kitolták az ingyenesség határidejét, míg a többi egyesületnél ezentúl 400 és 1000 forint közötti összegbe kerül a kártya elkészítése.

A Ferencvárosnál a hazai szurkolóknak a klubkártya kiváltásához és a stadionba lépéshez vénaszkenneres regisztrációra (ez ellen különösen tiltakoznak) is szükségük van. A vendégdrukkerek és a futballkártya tulajdonosok vénaszkenneres regisztráció nélkül bemehetnek a mérkőzésre, az FTC dönti el, mely szektorokban helyezi el őket. Az FTC és a Debreceni VSC klubkártyája a központi rendszertől független, ezek integrálása folyamatban van, még nem alkalmasak más csapatok mérkőzéseire jegyvásárláshoz.

Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatására az idei költségvetésben eredetileg 714 millió, a tavalyi büdzsében 6864 millió, míg a 2012-es költségvetésben 960 millió forintot terveztek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.