Adventi utazások – Krakkó egy falatnyi reneszánsz

Krakkó Kis-Lengyelország vajdaság központja, a 16-ik század végéig a Lengyel királyság fővárosa, a hanza-szövetség tagja és 1978-tól a világörökség része. Mégis valahogy elkerülte itthon az új generáció figyelmét. A mai negyvenesek, ötvenesek inkább cseh- és szlovák területekre járnak várost nézni és bulizni. Pedig Krakkó nem csak egy hétvégét érdemel.

Krakkó óvárosát az elmúlt néhány évtizedben eredeti formájába állították vissza és mára ékszerdobozként nyitják ki a turistáknak. Krakkó mára joggal vetett szemet a prágai turizmusra, az idegenvezetők határozottan állítják, hogy a város vezetése Prágával versenyez a turisták elhódításért. Tényszerű adat, hogy Kis-Lengyelország vajdaságba évente több mint 20 millió látogató (ennek a fele kifejezetten turista) érkezik, amiből Krakkó több mint 12 milliót fogad, kifejezetten turisztikai jelleggel pedig 7 milliót. A közeli reptere 3 milliós átutazóval (és jelentős kapacitás többlettel) bír, tehát van hova fejlődni.

Krakkó magyar vonatkozásai

A magyarok számára különösen érdekes lehet város, mert a lengyel és magyar királyság összefonódásai miatt számtalan hazai vonatkozása van – ezt érdemes önállóan felfedezni és kikutatni, nem is kell túl sok munkát belefektetni.

A város óvárosi része a 13-ik századtól egészen a 19 századig formálódott, így a gótikától egészen a szecesszióig szinte minden stílus megtalálható. Külön érdekesség, hogy a város szerkezete, útjainak nyomvonala alig-alig változott a 14-15-ik századi fellendülés óta, így szó szerint ráköszön a turistára a középkor és az újkor hajnala. A város a 14-ik század második felében II. Jagelló Ulászló alatt tagja lett a Hanza-Szövetségnek, innen ered a város gazdagsága is. III. Kázmér - aki nem mellesleg egy ellenvárost alapított szabad kereskedelmi joggal, ma Krakkó Kázmérváros része - halála után Nagy Lajos Anjou magyar király vette át a lengyel koronát, ám továbbra is megtartotta Krakkót a lengyel királyság fővárosának. Egészen 1587-ig, amikor a svéd Vasa-házból származó III. Zsigmond Varsóba költözött. A rossz nyelvek szerint állandóan betegeskedett a krakkói szeles időjárás miatt. Így lett Varsó a Lengyel királyság fővárosa, de Krakkó megtartotta előjogait. Amikor a svéd király elköltözött, a krakkói szóbeszéd szerint egyszerre nőtt az intelligencia szint a városban és Varsóban is, utalva ezzel Krakkó magasabb szellemi színvonalára. 

Az ellentétek után is Krakkó maradt a koronázó város és megengedhette magának, hogy például Mátyás udvarából importáljon magának olasz mesterembereket, hogy tovább építsék a várost. Ezért az óvárosi rész, főleg a központja, nagyon emlékeztet Veronára, Firenzére és van némi velencei beütése is.

A Krakkó-Varsó intelligencia ellentétet persze igazolni nem lehet, tény azonban, hogy Krakkó annyira gazdag város volt, ami magyarázhatja a polgárok elitizmusát, hogy a német Veit Stoss kőfaragó, szobrász mester a város egész éves költségvetését kapta, hogy megfaragja Európa máig legnagyobb szárnyas oltárát a főtéren álló Boldogasszony templomnak. Az oltár középső része Szűz Mária mennybevételét és megkoronázását ábrázolja. Hogy az alku valóban csak az oltárra vonatkozott-e, vagy más munkákra is, azt nem tudni.

Több, a mesternek tulajdonított műemlék is található a templomban. Ám csak a Waweli székesegyházban IV. Kázmér lengyel király vörös márványból készült síremléke, illetve Olesnicki érsek Gnieznói székesegyházban található márvány síremléke bizonyítottan az ő munkája.

Élő múlt

Ezt a színes és fordulatokban gazdag kulturális „egyveleget” állította helyre, hosszú évtizedes munka és hatalmas összegek árán a város úgy, hogy semmilyen skanzen jelleg nem érződik az óváros utcáin. Minden épület szerves részét képezi az mindennapoknak és külön érdekesség, hogy a város nem a középkori kínzások bemutatásával csalogatja a múzeumokba a turistákat, ahogyan ezt például a csehek és szlovákok simán a látogatok arcába tolják. 

A skanzen-jelleg több szempontból sem lett volna célszerű. Egyrészt Krakkó felvilágosult, nagyon nyugatias modern város. Másrészt mára hivatalosan 800 ezer lakosú, amihez nagyjából 200 ezer diák (főleg egyetemista hallgató) párosul, az agglomerációval számolva pedig nagyjából 1,2 milliós várossá vált, tehát fontos maradt a használati értéke is. Ennek köszönhetően nem csak kulturális és oktatási központ a Kis-Lengyelország régióban, hanem egyben a szórakozás központja is. Kázmérváros negyede Soho méretű, itt található a város egyetlen Michelin-csillagos étterme is.

Az árai jellemzően Budapesti fekvésűek, a kulturális nevezetességek belépői ugyancsak megfizethetőek. A várost érdemes tömegközlekedéssel átszelni, aminek praktikus oka, hogy az óvároson kívül állandóan forgalmi dugó van. A lengyel háztartások autó ellátottsága az osztrák szinten van, és a jelek szerint használják is az eszközöket. Kijutni a városból csúcsidőben legalább egy óra. Nagy probléma, hogy eljutni sem egyszerű Krakkóba (Budapesttől 390 kilométer), vonattal és repülővel is át kell szállni (Magyarországról menet), de például Bécsből van közvetlen repülőjárat. Így marad az autó, amivel, autópálya híján alsó hangon is hat órás az út, de inkább hét órával érdemes számolni. Talán ez az, ami miatt a magyar turisták homlokteréből kiesett Krakkó, bár az adatok szerint a városba szignifikánsan több magyar turista érkezik, mint Lengyelország bármely városába.