BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorúbb ítéleteket akar az amerikai miniszter

Jeff Sessions, amerikai igazságügyi miniszter az ítélkezés szigorítására szólította fel az amerikai ügyészeket.

A tárcavezető csütörtökön éjjel küldött feljegyzést, amelyben a büntető perekben a lehető legszigorúbb ítéletek kiszabását javasolta az Egyesült Államok több ezer ügyészének. A levél pénteken reggel került nyilvánosságra, s a miniszter a sajtónak is megerősítette a bűnügyi igazságszolgáltatásra vonatkozó új irányvonalat. A kétoldalas feljegyzésből kiderül, hogy a Trump-kormányzat elfordul elődje, Barack Obama enyhébb ítélkezési politikájától. Az Obama-adminisztráció ugyanis bizonyos, kisebb jelentőségűnek tartott és erőszakkal nem járó bűnügyekben – például a kábítószer fogyasztásával, vagy terjesztésével összefüggő perekben – enyhébb büntetési tételeket alkalmazott, és igyekezett elkerülni a börtönbüntetés kiszabását. „A törvények érvényre juttatásáért felelős politikánk erkölcsös és igazságos és következetességet mutat. Ez a politika teljes mértékben él a kongresszus által számunkra biztosított eszközökkel” – fogalmazott feljegyzésében az igazságügyi miniszter.

Ez az új politika az enyhébb – eddig szabálysértésnek minősülő – cselekedetek esetében is kötelező minimális büntetés kiszabását szorgalmazza. Elemzők szerint ennek elsősorban a nagyvárosokban elharapódzott, járványszerű kábítószerfogyasztás büntetőjogi eszközökkel történő visszaszorítása a célja.

Jeff Sessions ennek többször is, legutóbb csütörtökön a nyugat-virginiai Charlestonban mondott beszédében hangot adott. „A kábítószer-járvány fontos tényezője az erőszakos bűncselekmények növekedésének az Egyesült Államokban. A kábítószer-kereskedelem már önmagában is erőszakos biznisz” – fogalmazott a miniszter Charlestonban. Pénteken délelőtt egy Washingtonban tartott rendezvényen a sajtóhoz szólva megerősítette: „minden ügyész alapvető felelőssége a vádemelés és az ítélethozatal. Én bízom az ügyészeinkben, hogy jó döntéseket hoznak. Megérdemlik, hogy megszabadítsuk őket a béklyóktól” – hangsúlyozta Sessions. A minisztérium nmcsak javasolja a legszigorúbb büntetési tételek alkalmazását, hanem előírja, hogy amennyiben egy ügyész az enyhébb bűncselekményekre nem az adott ügyben lehetséges legszigorúbb büntetés kiszabását javasolja, akkor ehhez előzetesen engedélyt kell kérnie a felettesétől. „Hadd legyek világos: mi azokat a törvényeket tartatjuk be, amelyeket a kongresszus elfogadott. Ez alapvető küldetésünk és alkotmányos kötelezettségünk is egyben” – szögezte le pénteken az igazságügyi miniszter.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.