BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klímaegyezmény: Merkel is reagált Trump lépésére

Nem tartóztatja fel a Föld védelme mellett elkötelezett erőket az, hogy a washingtoni vezetés úgy döntött, kilép a párizsi klímaegyezményből – jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.

Hivatalában tett nyilatkozatában aláhúzta, hogy az Egyesült Államok kilépése nem veti vissza az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelmet, „éppen ellenkezőleg, az eddiginél is eltökéltebben fogunk össze”, hogy „sikeresen megbirkózzunk az egész emberiség előtt álló olyan kihívásokkal, mint a klímaváltozás”.

Donald Trump amerikai elnök döntése „rendkívül sajnálatos, és akkor még nagyon visszafogottan fogalmaztam” – tette hozzá a jobbközép CDU elnöke. ( Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter is kifakadt)

Trump lépése pártokon átívelő elutasításra talált Németországban. ( A republikánusok üdvözlik, a demokraták elítélik ) Angela Merkel szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz például kiemelte, hogy az amerikai elnök ugyan kiléphet a klímavédelmi megállapodásból, de a klímaváltozás alól nem vonhatja ki magát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.