BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olasz futballiskolában tanulhattak magyar diákok

A hazai egyesületükben végzett munkával szemben a sokpasszos játékot sajátíthatták el a fiatalok.

 

Fotó: Bodnár Boglárka

Öt nap, összesen 101 10–14 éves fiatal (akik közül kilenc lány), két kisebb sérülés, öt kitüntetett, három díjnyertes, illetve két világsztár – így foglalható össze a CIB Italia focitábor. Az eseménysorozat fővédnöke az 1982-es világbajnok, akkori gólkirály, aranylabdás Paolo Rossi volt, míg a múlt heti edzőtáborozás utolsó két napján az 1990-es vb-gólkirály, az edzésekbe maga is beszálló Salvatore Toto Schillaci beszélt arról, miért tartják rendkívül fontosnak, hogy a világ számos országában megkedveltessék a focit, az igazi „olaszos” focit.

Merthogy a részt vevő – a Magyar Diáksport Szövetség által kiválasztott – ifjú focistapalánták arról számoltak be, hogy az egyesületükben végzett munkával szemben itt a sokpasszos játék volt napirenden.

A focitábor valóban világsiker, amit mindennél jobban jelez, hogy a főszervező Marco Schembri és az élvonalbeli olasz egyesületektől a nyári időszakra „igazolt” utánpótlásedzők Szerbiából, egy hasonló táborból érkeztek és mennek tovább – a legtávolabbi hely Kína lesz. A fiatalok közül a három kiválasztott jövő tavasszal más országok hasonló díjnyerteseivel egyhetes edzőtáborozáson vesz részt az egyik legmodernebb olaszországi edzőközpontban, Covercianóban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.