BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koreai válság: Kínának nem tetszik Trump fenyegetőzése

Elfogadhatatlan és méltánytalan Donald Trump amerikai elnök külkereskedelemmel kapcsolatos fenyegetőzése Észak-Koreával kapcsolatban – jelentette ki hétfőn Keng Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Pekingi külügyminisztériumának szóvivője, Keng Suang szerint elfogadhatatlan és méltánytalan Donald Trump amerikai elnök külkereskedelemmel kapcsolatos fenyegetőzése Észak-Koreával kapcsolatban. Suang azután nyilatkozott így, hogy Donald Trump Phenjan hatodik, eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után vasárnap a Twitteren közölte:

az Egyesült Államok több lehetőség között azt is fontolóra veszi, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek >>Észak-Koreával üzletelnek<<.

A világtól elzárkózó kommunista diktatúra legnagyobb, szinte egyetlen kereskedelmi partnere Kína.

 

Elfogadhatatlan az a helyzet, hogy egyrészt a kérdés békés rendezésén dolgozunk, másrészt saját érdekeinket szankciók fenyegetik és sodorják veszélybe

- húzta alá Keng. „Ez nem objektív, és nem is fair” – tette hozzá a szóvivő.

https://www.vg.hu/kozelet/koreai-robbantas-nem-tapasztalt-sugarzast-kina-es-japan-599627/

A Kína elleni amerikai gazdasági bojkott az amerikai és a kínai gazdaság számára is radikális lépést jelentene. A Kínából az Egyesült Államokba irányuló export havi szinten ugyanis mintegy 40 milliárd dollárra (10,3 ezer milliárd forint) tehető.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.