BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az édesség ronthat el mindent

Még a pénteki, Korea-közi csúcstalálkozó díszvacsoráján felszolgálandó desszert is képes diplomáciai perpatvart okozni, miután az édesség miatt Japán szerdán diplomáciai úton tiltakozott a szöuli kormánynál.

A probléma forrása, hogy a dél-koreai elnöki hivatal kedden nyilvánosságra hozta, mit szolgálnak majd fel Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök díszvacsoráján. A desszert pedig egy olyan édesség lesz, melyen az egységes Korea térképe szerepel majd ehető formában, és ezen egy olyan sziget is szerepel, amelyet Japán magának követel.

Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője és Mun Dzse In dél-koreai elnök díszvacsoráján az édesség okozhat gondot
Forrás: AFP

A japán sajtó arról számolt be, hogy a Koreában Tokto néven ismert, Japánban Takesimának nevezett sziget ábrázolása miatt a tokiói külügyminisztérium ázsiai ügyekért felelős főigazgatója fejezte ki tiltakozását a dél-koreai nagykövetségnél.

Tokto – amely gyakorlatilag egy nagyobbacska szikla a Japán-tenger déli részén, Japán és Dél-Korea között – évtizedek óta területi vita tárgya a két ország között.

Szöul néhány fős rendőri jelenlétet tart fenn a szigeten, amely a saját megítélése szerint 1945-ben Koreával együtt felszabadult a japán uralom alól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.