BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korábban kezdték a sörözést a svédek, mint gondoltuk

A svédek már a vaskorban főztek sört, erre utalnak azoknak a csíráztatott magvaknak az elszenesedett maradványai, amelyekre svéd régészek bukkantak.

Az ország déli részén feltárt magleletek nagy mennyiségű, valószínűleg ünnepi lakomákra és eladásra szánt sör gyártására utalnak – írták a kutatók az Archeological and Anthropological Sciences színű szaklapban.

Olyan területen találtuk az elszenesedett magvakat, ahol a település egy különálló részében helyezkedtek el az alacsony hőmérsékleten működő szárítókemencék. A leletek a 400-600-as évekből származnak, ezek a sörgyártás legkorábbi bizonyítékai Svédországban

– írta közleményében Mikael Larsson, a Lundi Egyetem kutatója, aki régészeti növénytannal, archeobotanikával foglalkozik.

Régóta tudják, hogy

a sör a világ sok táján volt az ősi társadalmak fontos terméke.

Jogi iratok és képek alapján Mezopotámiában már akár Kr.e. 4000-ben is főzhettek sört.

Fotó: AFP/Vladimir Sergeev/Sputnik

Mivel azonban az északi régiókban a középkor előtti időkből – nagyjából 1200 előttről – nincsenek írott források, a sör ősi főzésének csak növényi bizonyítékaira hagyatkozhatnak.

„Gyakran találunk gabonamagvakat az ásatási helyeken, de igen ritka, hogy olyan környezetben, ami arról tanúskodna, hogyan dolgozták fel őket. Ezeket a csírázott magvakat egy alacsony hőmérsékleten működő kemence körül fedeztük fel, ami arra utal, hogy malátát készítettek belőlük sörfőzéshez” – magyarázta Larsson.

A sör két fázisban készül:

  • először malátát állítanak elő,
  • ezután jöhet a főzés.
  • A malátakészítés úgy kezdődik, hogy a gabonamagvakat bevizezik, hogy kicsírázzanak. Ezalatt az enzimek a magvak fehérjéit és keményítőjét fermentálható cukorrá alakítják át. Ha elég cukor képződött, a csírázást hőkezeléssel állítják meg, kemencékben szárítják ki a magvakat: ez történhetett az uppakrai leletek esetében.

    Mivel a vizsgált kemencét és az elszenesedett magvakat olyan helyen találtuk, ahol több hasonló szárítókemence is volt a környéken, de semmi olyasmi, ami lakóhelyekre utalna, valószínű, hogy a település egy elkülönült helyén folyt a sör nagy volumenű készítése

    – mutatott rá a tudós.

    Az északi régióban csak két másik helyen találták meg a sörfőzéshez szükséges maláta készítésének nyomait, az egyik Dániában van és 100-ra nyúlik vissza, a másik a svéd Öland tartományban található és 500 körül használhatták.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.