BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A spanyol bajnokságnak már nem elég az Ibériai-félsziget

A 2018/2019-es idényben az Egyesült Államokban is rendeznének spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A spanyol játékos-szakszervezet (AFE) tiltakozott a terv ellen.

A spanyol liga (LFP) elnöke, Javier Tebas csütörtökön elmondta,

a következő 15 évben szezononként egy-egy bajnoki összecsapásról lenne szó, amellyel a sportágat népszerűsítenék Észak-Amerikában.

Hozzátette: a részleteket még nem dolgozták ki, de első amerikai találkozóra várhatóan már a La Liga pénteken kezdődő szezonjában sort kerítenek.

Fotó: AFP / Miquel Llop / NurPhoto

Tebas leszögezte, hogy

a meccs biztosan nem az El Clásico, azaz a Barcelona és a Real Madrid rangadója lesz.

A játékosok nem örülnek

A bejelentésre a spanyol játékos-szakszervezet (AFE) „leghatározottabb tiltakozását” fejezte ki, mondván: az LFP nem egyeztetett a játékosokkal.

Ahogy megszokhattuk a ligától, ezúttal sem kérte ki a játékosok véleményét, és olyan helyzetbe hozta őket, amelyből csak a bajnokságnak származik előnye

– fogalmazott közleményében az AFE. David Aganzo, a szervezet vezetője elmondta: a labdarúgókat nem lehet befektetésre szánt pénzösszegként használni egy olyan üzletben, amely csak egy harmadik fél javát szolgálja.

Eddig még nem rendeztek spanyol bajnokit külföldön. Vasárnap került sor az első olyan spanyol tétmérkőzésre, amelyet az ország határain kívül játszottak: a marokkói Tangerben a Barcelona 2-1-re győzte le a Sevilla gárdáját, így a katalánoké lett a spanyol Szuperkupa.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.