BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorra kapcsolja le az ötlettelen dohánycsempészeket a NAV

Nyolc hónap alatt másfél milliárd forintnyi illegális dohányárut vont ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) –tudta meg a Magyar Idők. 

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók január eleje és augusztus vége között több mint 29 millió szál cigarettát vontak ki a feketepiacról,

a tetemes mennyiség együttes értéke pedig jócskán túllépte az 1,2 milliárd forintot.

Finomra vágott és más fogyasztási dohányból meghaladta a 7,5 tonnát a lefoglalt mennyiség. Ezt a tételt nem kevesebb mint 215 millió forintért értékesítették volna az illegális szereplők.

Újszerű csempészmódszer mostanában nemigen jelent meg, sokan még mindig az évek vagy évtizedek óta használt megoldásokkal próbálkoznak

– mondta a lapnak a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője, Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy.

Fotó: AFP/Joel Saget

Úgy fogalmazott: egyesek például a Tiszán, az áru úsztatásával kísérleteznek, de olyanok is akadnak, akik teherautóban, személykocsiban elrejtve hozzák be az árut vagy szállítják az országban a cigarettát, a dohányt.

A szóvivő hangoztatta, hogy a csempészet visszaszorításának érdekében a NAV a modern technikát és a bűnüldözés hagyományos eszközeit is beveti.

Előbbiek között megtalálható a teherautó- és a vonatröntgen, és ide tartozik a drón is.

A hatóság kötelékében jelenleg három tucat szolgálati kutya is dolgozik, az ebek évente több száz millió forint értékű illegális árut szagolnak ki.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.