BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi kisebb vagyonnal is boldog lenne

Magyarországon a második legalacsonyabbak a marzsok azon országok között, amelyekben jelen van az OTP – mondta a bank elnök-vezérigazgatója.

Nagy terjedelmű interjút közölt az Index Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával. A beszélgetésben Csányi kifejti, hogy mindenki gazdasági válságot vár, viszont a többség azt gondolja, hogy ha lesz is válság, az nem lesz olyan súlyos, mint a 2008-as. A magyar makrogazdaság most sokkal jobb állapotban van és a devizahitelek megszűnése, valamint a konzervatívabb hitelezési szabályok miatt a bankszektor növekedése is egészségesebb.

Az OTP első embere hangsúlyozza, hogy az OTP több országban is piacvezető a vállalati bankolás területén.

Amikor terjeszkedünk, nemcsak a magyar, de a külföldi partnereinket is figyelembe kell vennünk, akikkel együtt már közel 20 milliós ügyfélkörünk van

– mondta Csányi.

A vezető arra a kérdésre, hogy a magyar bankszektor meglehetősen drága, úgy reagált, hogy azokban az országokban, ahol az OTP jelen van, a marzsok Magyarországon a második legalacsonyabbak. Meg kell nézni, hogy milyen tételek terhelik a szektort. Csökkent, de még mindig magas a bankadó, fizetik a szanálási hozzájárulást, a tranzakciós illetéket, sőt, az ingyenes készpénzfelvétel után is fizetnek illetéket, miközben egy ingyenes szolgáltatással is van pénztartási, logisztikai, amortizációs és egyéb költség.

Fotó: Földi D. Attila

A devizahitellel kapcsolatban elmondta: a Kúria alapvetően már elrendezte ezeket. Csányit úgy tájékoztatták a jogászok, hogy az újabb európai bírósági ítéletek nem mondanak ellent a Kúria korábbi álláspontjának.

Az az alapvető kérdés, hogy az ügyfelek kaptak-e megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról, vagy sem. Mi korrekt tájékoztatást adtunk, sőt mindenkit próbáltunk rábeszélni a forinthitelre, és csak ha az ügyfél nem tágított, akkor adtunk devizahitelt.

Az Index a vagyonlistákról is kérdezte Csányi Sándort, aki úgy nyilatkozott: ugyan nem éhezett gyerekkorában, de nagyon szerény körülmények között nőtt fel.

A mostani vagyonomnál kevesebbel is boldog lennék, de annak örülök, hogy lehetőségem van olyan befektetésekre, beruházásokra, amik az egész magyar gazdaságnak hasznot jelentenek, és amelyek tízezer embernek adnak tisztességes megélhetést

mondta az elnök-vezérigazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.