BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel félmillió hazai szurkoló igényelt jegyet a 2020-as Eb-re

Az UEFA több mint 28 millió jegyigénylést rögzített. A legnépszerűbb Portugália–Franciaország találkozó jegytulajdonosainak 40,1 százaléka magyar.

Az UEFA több mint 28 millió jegyigénylést rögzített a két és fél millió elérhető belépőre a 2020-as Eb-re. A magyarországi mérkőzésekre 420 ezren szerettek volna jegyet vásárolni – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán.

A már kvalifikált csapatok szurkolói csaknem háromszor annyi belépőt igényeltek kontinens-szerte 2019 decemberében a nyári Európa-bajnokságra, mint a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságra.

A legolcsóbb belépő 30, míg a legdrágább 125 euró volt a csoportmérkőzésekre.

A hatvanadik évfordulójához érkező tornát 12 városban – köztük Budapesten – rendezi meg az Európai Labdarúgó-szövetség. A jegyértékesítés első szakaszában még nem lehetett tudni, mely válogatottak lépnek pályára nálunk. Később pedig azon szurkolók vásárolhattak a fennmaradó kontingensből, akik csapatai kvalifikáltak a tornára.

Az elkelt belépők 64 százalékát a rendező országokban vették meg, így Magyarországon is sok szurkoló jutott jegyhez. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd a csapatok.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A jelenlegi világbajnok francia és az Európa-bajnok portugál csapat biztosan nálunk csap össze – erre a találkozóra

az elkelt jegyek 40 százalékát vásárolták meg Magyarországról; 20,5 százalékát francia, míg csaknem 10 százalékát portugál drukkerek vették meg.

A legtöbb magyar szurkoló a Nemzetek Ligája-rájátszásból kijutó csapat és a portugálok meccsén lesz:

az erre a mérkőzésre elkelt jegyek 57,1 százaléka magyar szurkolókhoz került.

A csoport még nem ismert csapata és Franciaország közti találkozóra a belépők 46,3 százaléka, a nyolcaddöntőre pedig 50,5 százaléka jutott hazai szurkolókhoz. Ez utóbbira Angliából érkezett még igény: a belépők 7,3 százaléka került angolokhoz. A decemberi értékesítési szakaszban összesen 420 000-en igényeltek belépőt és

a legnépszerűbb a Portugália–Franciaország találkozó volt, melyre jelenleg a jegytulajdonosok 40,1 százaléka magyar.

Természetesen hatalmas az érdeklődés a döntő iránt, amelyre 714 000 jegyigény érkezett –

ez a Wembley Stadion befogadóképességének csaknem nyolcszorosa.

A szurkolók hasonló számban akartak kilátogatni a müncheni Németország–Franciaország csoportmeccsre, amelyre 710 000 szurkoló próbált bejutni.

Fotó: AFP

Elkeltek „Követem a csapatom” típusú jegyek is. Ezek birtokában a szurkolók részt vehetnek kedvenc csapatuk egy egyenes kieséses szakaszban vívott mérkőzésén, függetlenül annak helyszínétől.

Ha az adott csapat nem jut be az egyenes kieséses szakaszba, a jegyek árát 100 százalékban visszatérítik a szurkolóknak.

Azon szurkolók, akik csapata csak a most következő rájátszásból jut ki – két márciusi győzelem esetén tehát a magyar szurkolók is -, áprilisban igényelhetnek majd még a fennmaradt jegyekből.

Ezeket „érkezési sorrendben” adja majd el az UEFA – nem pedig sorsolás alapján, ahogy az előző szakaszokban történt.

A felszabaduló jegyek cseréjére, eladására, vásárlására február végétől, kizárólag az UEFA felületén lesz lehetőség. A viszonteladói platformon azok a szurkolók, akik mégsem akarnak kilátogatni egy adott mérkőzésre, ajánlhatják eladásra jegyeiket, amelyeket az eredeti áron lehet megvásárolni.

Ez a folyamat természetesen változtat majd a jegybirtokosok most megismert, országok szerinti arányán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.