BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU eddig 840 millió eurót bocsátott a COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés támogatására

A biztos szerint nem az EU és az oltóanyag gyártó cégek között köttetett szerződéssel van a probléma, hanem azzal hogy a gyártási kapacitások lassúak.

Az Európai Unió adta a legnagyobb pénzügyi támogatást oltóanyagra a világon, tagállamaival együtt eddig 840 millió eurót bocsátottak a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés támogatására, amely 2 milliárd dózis oltóanyag felvásárlást tűzte ki céljául 2021 végéig

– mondta Sztella Kiriákidész az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa, az uniós parlament hétfői koronavírus elleni oltóanyag stratégiákkal kapcsolatos plenáris vitán.

Hozzátette, hogy a bizottság már dolgozik egy olyan mechanizmus felállításán, amely lehetővé teszi az oltóanyagok hatékony elosztását a határokon túl, olyan országokban ahol alacsonyabb a jövedelemi szint, „még mielőtt a COVAX eszköz teljesen működőképessé nem válik”, és támogatja a gyártásikapacitás-fejlesztést is. A biztos elmondása szerint e mechanizmus alapján a nyugat-balkáni országokba, a szegényebb szubszaharai régiókba és Észak-Afrikába szállítanák a vakcinákat először.

Az EU kész felelősséget vállalni ebben az ügyben, csakis a multilaterális megközelítés az elfogadható

– mondta.

Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto

A vakcina előállítással kapcsolatban elmondta, hogy

nem az unió és az oltóanyag gyártó cégek között köttetett szerződéssel van a probléma, hanem azzal hogy a gyártási kapacitások világszerte lassúak.

A oltóanyag gyártókkal folytatott tagállami bilaterális tárgyalásokkal kapcsolatban felhívta figyelmet, hogy ezt az EU el akarja kerülni a fokozottabb hatékonyság érdekében. A szerződések átláthatóságáról megjegyezte, hogy erről a bizottság egyoldalúan nem dönthet, ha nem egyezik bele a másik fél is.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: mindenki azt várta, a bizottság reményt keltő év végi beszámolói alapján, hogy az idén az EU-ban nagy sebességgel indulnak meg a beoltások, amelynek nyomán fel lehet majd oldani a korlátozó intézkedéseket. A folyamant jól indult, de a folytatás nem úgy alakult, ahogy azt az uniós polgárok elvárták volna. „Bebizonyosodott, hogy Európa, összehasonlítva az beoltásokban élen járó országokkal, jelentős késéssel kezdte meg a folyamatot, pedig az minden társadalom számára fontos hogy az emberek 60-70 százaléka minél gyorsabban be legyen oltva – jelentette ki.

Az Európai Bizottság most bebizonyíthatja, hogy az EU igenis hatékonyan fel tud lépni és minél gyorsabban be tudja szerezni a vakcinákat. A tét az unió megítélésre és polgáraink egészsége

– zárta felszólalását a képviselő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.