BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berlin támogatja a vakcinaexport korlátozását

Jogi útra terelheti az Európai Unió a vakcinaellátási vitát az AstraZenecával, mert Brüsszelben nem hiszik, hogy valóban ellátási problémák miatt nem tudják leszállítani az ígért mennyiséget.

Az Európai Unió tagállamainak össze kellene fogniuk, és szerződésszegésért beperelniük az AstraZenecát, ha a brit-svéd gyártó nem szállítja le időben a megrendelt mennyiséget a koronavírus elleni oltásból – jelentette ki tegnap Edgars Rinkevics lett külügyminiszter. A felvetés is mutatja, hogy mennyire elmérgesedett a vita Brüsszel és az AstraZeneca között, amely minden egyes tagállammal külön megállapodást kötött a vakcináról, de pénteken közölte, hogy ellátási problémák miatt március végéig 60 százalékkal kevesebbet, mindössze 31 millió adagot tud teljesíteni. Az EU 336 millió eurót fizetett az AstraZenecának, miután augusztusban megállapodást kötöttek legalább 300 millió adag leszállítására plusz százmillió adagos opcióval.

A Politico értesülése szerint

Brüsszelben nem hiszik el, hogy a britek ellátási nehézségek miatt nem szállítanak, illetékesek szerint egyszerűen arról van szó, hogy másoknak akarják eladni a lekötött mennyiséget, drágábban.

Olaszország egyébként már korábban a peres megoldást választotta, és vasárnap jelezte, hogy a késlekedés miatt jogi lépéseket fog tenni a brit gyártó, valamint a Pfizer ellen is, amely szintén nem tudja leszállítani az ígért mennyiséget.

Az EU messze le van maradva az oltási kampánnyal, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság igyekezett mindent megtenni a szükséges mennyiség garantálására – nem túl nagy sikerrel. Bár már a vakcinák kifejlesztése előtt szerződést kötött hat potenciális gyártóval 2,3 milliárd adagra, de utána túl lassúnak és konzervatívnak bizonyult, és késlekedett az oltóanyagok jóváhagyásával. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) eddig két vakcinát, a Pfizer–BioNTechét, valamint a Modernáét engedélyezte, és várhatóan pénteken teszi ezt meg az AstraZenecáéval is, ám mind a három gyártó ellátási gondokkal küzd, miközben óriási a globális kereslet.

Fotó: HOMAS KIENZLE / AFP

Lassan halad a meglévő oltások beadása is. A 27 tagállamban a Bloomberg összesítése szerint 8,9 millió adagot használtak fel eddig – vagyis száz emberből mindössze kettő kapta meg az oltást.

Így aligha teljesül a kitűzött cél, hogy a nyár végére az emberek legalább 70 százaléka be legyen oltva, miközben az EU-ban eddig 426 ezer ember vesztette életét a koronavírus miatt. A járvány megfékezése pedig lehetetlen sikeres oltási kampány nélkül, és elengedhetetlen ahhoz, hogy talpra állítsák a gazdaságot.

A helyzet javítása érdekében Brüsszel azt javasolja, hogy vezessenek be korlátozásokat az Európában gyártott vakcina exportjára, ahogyan tavasszal az egészségügyi védőfelszerelések esetében. A bizottság a hét végére ígéri a döntést, de nem akarja megtiltani a kivitelt, csak regisztrációra kötelezné az exportőröket. A lépést támogatja Jens Spahn német egészségügyi miniszter, aki a ZDF televíziónak nyilatkozott.

Megértem, hogy vannak gyártási problémák, de azoknak mindenkit egyformán kell érinteniük. Nem arról van szó, hogy Európának kivételt kell élveznie, csak arról, hogy megkapja a neki járó tisztességes részt

– hangsúlyozta a tárcavezető. A korlátozás elsősorban az Egyesült Királyságot érintené, amely az AstraZeneca vakcináját ugyan a hazai ellátási láncon keresztül állítja elő, a Pfizer oltóanyagát viszont a cég belgiumi gyárából kapja.

Spahn egyébként szóvivője útján cáfolta a Bild és a Handelsblatt című üzleti lap értesülését, miszerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca vakcinájának hatékonysága a 10 százalékot sem éri el a 65 évnél idősebbeknél, ezért az EMA azt csak a náluk fiatalabbak beoltására engedélyezi majd. A szóvivő szerint statisztika nem bizonyítja az alacsony hatékonyságot, azt azonban elismerte, hogy a brit szer tesztelésében arányaiban kevesebb idős ember vett részt, mint a többi vakcinagyártó esetében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.