BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szomszédban már az ötéveseket oltják

Csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is elérhető a vakcina.

Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele — jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a miniszter a döntéssel kapcsolatban azt mondta: azt részben szakértők és orvosok kérése alapján hozták meg. 

Az oltás felvétele ebben a korosztályban is önkéntes, a szülő kérelme és a gyermekorvos jóváhagyása után történhet meg.

Fotó: NurPhoto / AFP

Lengvarsky bejelentette azt is, hogy Szlovákiában a jövő héttől lehetővé válik a koronavírus elleni oltások harmadik adagjának felvétele is. Az oltóanyag harmadik adagját azok kaphatják meg, akik esetében már legalább nyolc hónap eltelt azóta, hogy megkapták egy mRNS típusú oltóanyag második adagját. 

A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint szerdáig közel 2 millió 191 ezren kapták már meg a második adag oltást, további 203 ezren még csak egy adag oltást vettek fel.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.