Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádiónak azt mondta: a szennyvízadat arra utal, hogy még legalább tíz napig számíthatunk egy felfelé tartó tendenciára, és vélhetően február elején fog tetőzni a koronavírus-járvány ötödik hulláma, ahogyan azt korábban a szakemberek gondolták. 

Az Infostarton megjelent cikk szerint a szakértő a fent leírtakkal egyezően emlékeztetett arra, már eddig is volt két nap, amikor átcsúszott a 15 ezres értékhatáron a napi friss fertőzöttek száma; szerinte ez újra megfigyelhető lesz, de nem csak egy napon keresztül. Rusvai Miklós arra számít, hogy a fertőzöttek számát illetően lesznek még hullámok a későbbieken is, de a kórházban ápoltak, illetve lélegeztetőgépen lévőket tekintve reméli, hogy a számok messze-messze elmaradnak majd a korábbi hullámok során tapasztaltaktól.

A szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag mennyisége is azt mutatja, hogy dinamikusan emelkedik a járványgörbe Magyarországon, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető. A víruskutató szerint kijelenthető, hogy a mostani megbetegedések viszonylag enyhe lefolyásúak, szinte a náthához hasonlíthatók. Mint mondta, sok esetben nehezen meghatározható tünetekre – felfázás, derékfájás – panaszkodnak a betegek, vagyis nem a tüdőgyulladás és a nehézlégzés az, ami megfigyelhető.

A negyedik oltásról úgy vélte, azok számára mindenképp ajánlott a felvétele, akik immunhiányos betegségben szenvednek, immunrendszert elnyomó kezelésben részesülnek, többek között tehát az autoimmun betegségben szenvedőknek, a krónikus allergiával vagy asztmás problémákkal küzdőknek, illetve a leukémiás és AIDS-betegeknek.