BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentés a frontról: sikerült visszaszorítani az oroszokat

Az ukrán hadsereg beszámolója szerint sorban foglalják vissza a korábban, az oroszok által leigázott területeket.

Egyre jobban nyomulnak előre az ukránok. Újabb településeket foglalt vissza az ukrán hadsereg Harkiv északi részén, ezzel még tovább enyhítette az ország második legnagyobb városára nehezedő nyomást. Ez a front lehet az egyik fordulópontja a háborúnak.

Az ukrán hadsereg jelentése szerint az oroszokat sikerült visszaszorítani északkeletre, és a határ felé terelni, ezzel megakadályozták a délre jutást

– írja a BBC. Egy kis falu, Ruska Lozova vette fel a pajzs szerepét.

A környéken rekedtek nagy megpróbáltatások között vészelték át ezt az időszakot, akinek éppen még nem bombázták le a házát, az áram, víz, internet és telefon nélkül maradt, valamint az élelmiszerből is hiány van. Egy idős férfi a portál tudósítójának azt nyilatkozta, hogy az oroszok raportot tartottak a lakóházakban, és ellenőrizték, hogy van-e fegyverük a civileknek.

Olyan érzés volt, mintha egy szakadék szélén állnánk. Könnyebb volt megszámolni a csendes órákat, mint a robbanások idejét.

Fotó: AFP

Az északi Saltivka negyedben komplex lakótömbök omlottak össze. Az autópályák szélén világvége hangulat uralkodik, mindenfelé égett autók roncsai találhatók. Az oroszok az erdő dombjairól lőttek. A légiriadó továbbra is folyamatosan üzemel, de Harkiv már látja a kiutat a katasztrofális helyzetből. Kedden az ukránoknak sikerült visszafoglalniuk Cserkaszkit és a környékbeli falvakat, még közelebb jutva ezzel az orosz határhoz. Ez az előrenyomulás új fejezetet nyithat a háborúban, ha ugyanis Harkivot teljesen felszabadítják, onnan Donbasz felé fordulhatnak az ukrán erők. 

A romok között gyönyörű virágok nyíltak, az élet viszont még közel sem tért vissza a városba. 

Ukrán külügyminiszter: a cél az egész Donyec-medence felszabadítása

Győzelem esetén az ukránok a teljes területre igényt tartanak, azonban ez újabb véráldozatokkal járhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.